Reggel fél nyolckor ébredtünk, reggeli után csöpörgő esőben indultunk. Rögtön betértünk a római katolikus templomba, ahol egy áldást kaptunk és indultunk is tovább.

Nyírbogátra csurom vizesen értünk. A templomba tértünk be, ahol a plébános kicsit hosszan beszélt, már nagyon fáztunk a vizes ruháinkban. A templomban volt egy kis vendégség is. Nem ettem semmit, csak ittam, kávét és egy kis pálinkát.

Esőben indultunk tovább, tulajdonképpen kisebb kihagyásokkal egész nap esett az eső.

Piricsén nagyon kedves pap köszöntött minket. A templomból a plébániára mentünk, ahol szendviccsel és üdítővel kínáltak. Nagyon fáztunk, szinte dideregtünk vizes ruháinkban. A pap látva ezt, begyújtotta a gázkonvektort, ott szárítgattuk magunkat.

Ezután már nem volt megállónk. Erőltetett menetben, soha véget érni nem akaró úton, este hat órára értünk Bátorligetre. Nagyon fáradt voltam, alig beszéltem az úton és még az is zavart, ha a mögöttünk levők traccsoltak.

Ma is sok kísérőnk volt, összesen 27-en vonultunk.

A szállás egész jó volt, kétágyas, fürdőszobás szobák voltak. Vacsorára megettük a tegnapi töltött káposztát és volt meleg tea is.

Gizivel voltam egy szobában. Miután Jutka elment, szavak nélkül lettünk egymás társai. Este sokáig beszélgettünk.

A mai nap délutánját az eddigi egyik legnehezebb napként éltem meg. Azt hittem, sose érünk Bátorligetre. Mint egy robot, gépiesen lépegettem, nem észleltem a tájat, nem éreztem fájdalmat, csak iszonyatos fáradtságot. Időnként morgolódtam egy kicsit, de nem volt mit tenni, menni kellett rendületlenül. Este Gizi bevallotta, ő is hasonlóan érzett.