Nagyon jó helyünk volt a Karitász házban, nagyon jól aludtam. De minden bizonnyal így voltak vele a többiek is, mert az éjszaka egyszer ki kellett mennem, és bizony hallottam, keményen horkoltak mindenfelé a férfiak. Megállapítottam, füldugók jó szolgálatot tettek most is.

Reggel 6-kor volt ébresztő, most már rendszeresen János telefonja ébresztett minket, gyönyörű tárogatós zenével. Reggelire sok finomság került az asztalra, és az atya is átjött, velünk reggelizett.

Fél kilenckor indultunk, néhányan még pénzt váltottak, majd elég gyorsan elhagytuk a várost. Sáros földúton ballagtunk egy darabig, majd egy aszfaltútra tértünk, így értünk Magyarcsaholyra. A 152. számú házba kedvesen invitált egy hölgy bennünket. Borral, pálinkával kínáltak és felpakoltak kenyérrel, szalonnával, zöldhagymával, libazsírral. Van 3 gyerekük, a 9 éves Júlia csípőficamos, már az ötödik műtét után van. A kedves, de kicsit félénk lányka némi biztatásunkra imakérést írt a füzetünkbe. Megígértük,elvisszük a Szűzanyához Csíksomlyóra.

Az iskolások kíváncsian szemlélik a zarándokokat

A következő falu Oláhcsaholy volt, és mint a neve is mondja, románok lakják. Egy útkereszteződésben az út szélén levő kőrakásra telepedtünk le, hogy megebédeljünk. A korábban kapott szalonnának akartunk nekifogni. Ekkor hívott be az udvarukba egy román hölgy, akinek háza előtt a kövekre letelepedtünk. Kedvesen mutogatta, menjünk csak bátran befelé. A gangon ültünk le nála, padokat, székeket varázsolt pillanatok alatt, mindenkinek jutott ülőhely. Nekifogtunk szalonnázni, a hölgy meg vizet, pálinkát, üdítőt, sört kínált, végül még kávét is főzött. Közel egy órát időztünk ott. A hölgy végig mosolygott, egy árva szót nem tudott magyarul. Az Ároni áldással búcsúztunk tőle és a közben hazaérkezett férjétől és fiától is.

Ezután gyönyörű erdei úton haladtunk, dimbes-dombos tájon. Csupa vizek voltunk az izzadságtól, de egészében véve kellemes volt az út. Mindig a legjobbkor pihentünk. Fáradtan, de nem teljesen kimerülten fél hatra érkeztünk Kárásztelekre. A templomhoz vonultunk, ott várakoztunk. Azt hittük, lesz hatkor mise, de nem volt. Tudtuk családoknál leszünk elszállásolva, vártuk a fogadó családokat. Mi Gizivel azt mondogattuk, legszívesebben egy panzióba mennénk, ha lenne rá lehetőség. Nem akarunk senki terhére lenni, nem akarjuk senki családi nyugalmát felborítani. Erre kiderült, a helyi plébánián is van hely, a plébános édesanyja mondta, ketten ott is alhatnak. Csak egy kérdésünk volt, van-e meleg víz. Alig fértünk bőrünkben az örömtől, amikor megláttuk a szobát. Nem is szoba, egy egész lakosztály állt a rendelkezésünkre. Finom vacsorát kaptunk, Matild, a háziasszony nagyon kedves volt, mindenben kereste a kényelmünket. A mosott ruháinkat kicentrifugázta, hozott egy villanyradiátort a szobába, mert elég hűvös volt. Gizivel egy dupla ágyban aludtunk, de volt egy harmadik ágy is a szobában, Jutka helye lenne, mondogattuk. Szép fürdőszoba volt zuhanyfülkével, de rosszul kötötték be a lefolyót, a zuhany alól a fürdőszoba közepére folyott a víz. De mit számított ez! Kulturált, szép és kényelmes körülmények között pihentünk. Mint egy panzióban! Meghallgattatott a kívánságunk!

A csodálatos templomkert

Ma már átléptük az 500. kilométert.