Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Hogy lehetett volna ez a nap ugyanolyan, mint a többi? 40 napos zarándoklatunk utolsó napjára ébredtünk. Több, mint 900 km-t gyalogoltunk. Megtehettük volna ezt az utat autóval, vonattal, busszal, de az egészen más lett volna. Kimaradt volna az ÚT, ami bennünket valamilyen módon meghívott. Gyertek, lépkedjetek rajtam, én majd vezetlek benneteket. Tudtuk, nem lesz könnyű, de azt, hogy mi vár ránk, még csak nem is sejtettük.

A csíksomlyói búcsút a székelyek 1567 óta tartják. Mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A búcsút minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében tartják az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és a közeli Kissomlyó hegy és a Nagysomlyó hegy közötti nyeregben.

Az 1990-es évekre a kegytemplom és a körülötte lévő térség nem tudta már befogadni a több százezerre duzzadt búcsúsok tömegét. Ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek a hegy nyergében és azóta oda irányítják a keresztaljákat (kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögé felsorakozó zarándok csoportokat) és a világ különböző részeiből érkező hívők csoportjait. Az ünnepi szentmise a szabadtéren zajlik.

Az egész nap egy csoda volt. Ébredés után átmentünk a szomszédságban levő Böjte Csaba által fenntartott gyermekotthonba, amely ezen a napon még a szokásosnál is szélesebbre tárta kapuit. Nagyon sok zarándok kapott szállást az otthon falai között. Minden betérőt kávéval, teával kínáltak. Majd a templomhoz vonultunk, ahol bevártuk a gyergyói keresztalját, velük vonultunk fel a nyeregbe. Különösen izgatott voltam, hiszen tudtam, Feri (férjem) is itt lesz. Ő zarándokvonattal utazott, de megbeszéltük, találkozunk. Már elfoglaltuk helyünket és én folyton csak a vonuló tömeget lestem, mikor látom meg férjemet. Ő tudta, hogy a Gyergyó tábla közelében a Gyergyóalfalu zászló alatt kell keresnie. Amikor egymásra találtunk, zokogva borultam a nyakába, szeretettel öleltem. Hat héttel ezelőtt búcsúztunk el egymástól Budapesten, házasságunk ideje alatt még sosem voltunk ilyen sokáig távol egymástól.

Közben pedig a tömeg egyre csak gyűlt, órákon keresztül vonultak az emberek. A nyeregben összefüggő embertömeg alakult ki, több  százezren lehettünk. Nem kellettek a szavak, szívet melengető, torkot szorongató érzés volt látni a lengedező magyar zászlókat, a világ minden részéről érkező közösségek névtábláit. Aztán elkezdődött a szertartás.

Az ünnepi szentmisét bemutatta és szentbeszédet mondta Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, aki a jubileumi Mária-év alkalmából a szentmise végén a Szentszék megbízásából teljes búcsúval járó pápai áldásban részesítette a híveket.

...és egyre csak gyűlt a tömeg

A mise után visszamentünk a szállásra, összecsomagoltam és Ferivel elindultunk le az állomásra. Az ő vonatja korábban indult, a miénk már hazafelé este fél kilenckor.

Gyuri bácsi, Kriszti, Ágota, Gizi és én, ugyanazzal a vonattal utaztunk. Fárasztó utazás után reggel 9 óra előtt értünk Budapestre. Legnagyobb meglepetésemre Péter fiam és kisunokám Lenke vártak az állomáson.Egy kicsit időztem náluk, majd egy dél körüli autóbusszal hazajöttem Székesfehérvárra. Szilvia várt a buszmegállónál, együtt gyalogoltunk hazáig.

Most már teljesen véget ért a zarándokút, hazaértem.

Dosztojevszkijről mesélik, hogy évente egyszer elutazott Drezdába, hogy a Sixtusi Madonna képe előtt időzzön. A nagy író azt vallotta utazásairól: „Legalább évente egyszer fel kell tudnom nézni egy emberre, hogy ne rendüljön meg a hitem önmagamban és a többi emberben.” Legalább évente egyszer fel kell néznünk az „Egészen szép”-re, hogy ne rendüljön meg Istenbe, felebarátba, önmagunkba vetett hitünk. „Oltalmad alá futunk” – hirdeti a jubileumi év mottója, két személyre utalva: egyik az imádkozó, a többszörösen kiszolgáltatott, a másik Mária, aki oltalmazza és védelmezi őt. Ezzel a lelkülettel zarándokoltak őseink sok-sok évszázadon át Csíksomlyóra, hogy erőt kapjanak a jövő építéséhez a kiengesztelődés, a megbocsájtás, az igazságosság és a béke jegyében, mert ez a „szent föld” az övék volt, és ahogyan az övék volt, úgy most a miénk is, erre figyelmeztet a Mária-év, hiszen „amely nemzet nem ismeri, és nem tiszteli a múltját, annak nincs jövője”.

Nem arra vagyunk hivatva, hogy bokáig érő vízben az iszapot dagasszuk, hanem arra, hogy erős hittel elinduljunk a tenger felé. Nagy dolgokra vagyunk hivatva, ennek van vonzereje, így lesz jövőnk. Pünkösd ünnepén be kell telnünk a Lélekkel, hogy a közöny helyére szeretet, az ítélet helyére irgalom, a megtorlás helyére megbocsájtás, a félelem helyére hit, az aggodalmaskodás helyére remény, az erőszak helyére béke költözzék.

Hitünk segíthet abban, hogy az ünnepeken megfogalmazott gondolataink tetteinkben tükröződjenek. Hirdessük mi is a jót és a szépet egész életünkkel, minden cselekedetünkkel. Legyünk következetesek abban, amit mondunk, és amit teszünk, hiszen a szó és az életmód közötti összhang mutatja meg hitelességünket.

Hazaértem

Az út során végig naplót vezettem a kis kockás füzetembe, tulajdonképpen az ott leírtakat dolgozom fel a mostani blogomban. Nagyon keveset változtattam a megfogalmazásokon, azt szerettem volna, hogy azok a gondolatok legyenek olvashatóak itt is, amiket és ahogyan az út során leírtam. Sajnos a kis kockás füzetben a 38. nappal vége a történetnek, már csak néhány név, cím és telefonszám bújik meg az utolsó oldalakon. Így most, a két utolsó nap történéseit emlékezetből fogom leírni.

Az éjszaka úgy aludtam, mint a bunda. Letettem magam a matracra, bedugtam a fülemet, bebújtam a zsákba és pillanatok alatt mély álomba merültem. Kimondhatatlanul fáradt voltam, de így voltak ezzel a többiek is. Reggel furcsa érzésekkel ébredtem. Ma már megérkezünk Csíksomlyóra, vége a zarándoklatnak. Hihetetlen.

Reggel, ébredés után gyorsan összecsomagoltunk, közösen megreggeliztünk és már vonultunk is a falu főterére, ahol már vártak a szekerek és egyre több ember gyülekezett. Csomagjainkat a szekerekre pakoltuk, hasonlóan, mint tegnap és elindultunk. Tegnap már írtam, 240-en voltunk. Szín magyar falvakon vonultunk keresztül, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Madéfalva. Időnként pihenőt tartottunk, ilyenkor az egész csapat leheveredett valahol az út mellett, az árokparton, vagy éppen egy kocsma közelében. Madéfalván himnuszok éneklésével, zászló- és főhajtással tisztelegtünk a kivégzettek emlékművénél. Majd Csíkcsicsó következett és 14 óra körül már láttuk Csíkszereda házait, valamint Csíksomlyó dombja kezdett egyre élesebben kirajzolódni előttünk. Látni véltük a domboldalban Zsolti fehér jurtáját. Egyre hevesebben dobogott a szívünk. A várakozás furcsa izgalma járta át mindenünket. Fáradtak voltunk, mert nagyon meleg volt és végig aszfaltúton ballagtunk, de ez a fáradtság most valami nagyon furcsa, érzéssel keveredett. Szomorúság – boldogság!!! Szomorúság, hiszen tudtuk, ma véget ér valami, ami az életünkben egy kitörölhetetlen, mély nyomot fog hagyni. Már akkor tudtam, semmi sem lesz olyan többé, mint eddig volt. Boldogság, hiszen megérkezünk oda, ahová 40 nappal ezelőtt elindultunk. És bár azt is tudom, az út a fontos, nem a cél, mégis az egész út azért volt, hogy valamikor célba érjünk. És ez a cél most ott volt tőlünk belátható távolságban.

Háromnegyed háromkor fordultunk be Csíkszeredán egy iskola udvarárba, ahol a gyergyói társaink éjszakáztak. A szekerekről leszedtük a csomagjainkat, átpakoltuk egy autóba, így vitték tovább a szálláshelyre. Háromnegyed négykor értük el Csíksomlyó közigazgatási határát, majd rövidesen elértünk a Kegytemplomhoz. Sok ismerőssel találkoztunk, boldogan ölelkeztünk zarándoktársainkkal. Megérkeztünk! Megcsináltuk! Sikerült!

Egy rövid imára bementünk a templomba, majd elfoglaltuk a szálláshelyünket, a templommal szemben levő Salvator panzióban. De nem szobát kaptunk, hanem egy üres konferenciaterem volt kijelölve számunkra. A drága Küsü atya ismét megjelent a csíkos matracokkal, így lett komfortos a szobánk.

Pihentünk egy kicsit, majd este ismét átmentünk a templomba, ahol felolvastuk az imakéréseket, amiket az út során ránk bíztak azok a kedves emberek, akikkel valamilyen kapcsolatba kerültünk. Minden imakérés eljutott Szűz Máriához. Nekem még külön volt egy küldetésem is. A Halmajon kapott kis csomagot kellett a Szűzanyához vinnem. Egész úton féltve őrizgettem. Ott és akkor, a kis dobozkát, benne Kádár Bianka kérésével és a Rózsafüzérrel együtt először hozzáérintettem a Szűzanyát ábrázoló szobor lábához, egy rövidet imádkoztam és a kis csomagot beletettem a szobor előtt levő ládikába. Hullottak közben a könnyeim és csak arra tudtam gondolni, ez volt az én küldetésem az útra, nekem azért kellett Csíksomlyóra mennem, hogy ezt a kérést ide el tudjam vinni. Köszönöm a jó Istennek, hogy én lehettem ennek közvetítője és remélem Bianka betegségében azóta jobbulás következett be. Tiszta szívből kívánom neki. Ismeretlenül is szeretettel gondolok rá és köszönöm, hogy megbíztak bennem.

Volt még egy nagyon megható pillanata ennek a napnak. Mi már bent voltunk a templomban, amikor láttuk, Vendel, is jön befelé. Ő volt az, akit a Bucsin tetőn teljesen kimerülve találtunk és a mi segítségünkkel érte el aznapi szállását. Szóval, Vendel is meglátott minket, odajött hozzánk, és mivel én voltam hozzá legközelebb, megfogta a kezemet, megszorította és csak annyit mondott: Köszönöm nektek, hogy elhoztatok Csíksomlyóra.

Bár nagyon fáradt voltam, nagyon nehezen tudtam elaludni. Mindenféle gondolat kavargott bennem. Hihetetlennek tűnt az elmúlt 40 nap. Pedig valóság volt, amit mi éltünk meg, mi tizenketten, akik 2015-ben Budapestről Csíksomlyóra gyalogoltunk, hogy ott lehessünk a pünkösdi búcsún, ami nem csak egyszerűen egy búcsú, nem csak egy szabadtéri egyházi szertartás, hanem a világ magyarságának legnagyobb találkozója.

Gyülekezés reggel Csíkkarcfalván

Indulunk

Pihenő napközben valahol

A kép magáért beszél

Az utolsó szállás

A megérkezés utáni pillanatok

Nagyon szomorúan ébredtem reggel, hiszen a 40 nap legjobbnak ígért szállásán nagyon rosszul aludtam. Az ebből adódó fáradtságról meg ne is beszéljünk! De hát köszönhetem magamnak. Kellett nekem a 4 órai kiadós és nehéz babos étel után még vacsorázni is. Desszertnek rántott húst sült krumplival enni. De hát annyira finom volt, és úgy sajnáltam meghagyni! Hibáztatni lehet a szervezőket is, hogy az alfalusi fogadást nyugodtan ki lehetett volna hagyni, de hát az, hogy mennyit eszek a kínálatból, az csakis rajtam múlik.

Szóval túléltük az éjszakát, Gizivel mindketten szenvedtünk a mocorgó és túlterhelt emésztőszerveinktől. Az volt a legnagyobb baj, hogy kialvatlanul és fáradtan kellett nekivágnunk a mai távnak, ami nem volt kevés.

Reggel 6-kor volt az ébresztő, 7- kor reggeli. Nagyon keveset ettem, csak éppen annyit, hogy ne induljak üres gyomorral, nem tudhattam, hogy is lesz a napi program. Ittunk egy kávét, itt is külön kellett érte fizetni. Készítettem a reggeliből egy szendvicset az útra és becsomagoltam 2 nagy paradicsomot. A fiúk közül már kora reggel néhányan visszagyalogoltak Gyergyóalfalura, hogy az onnan induló keresztaljával együtt vonulhassanak. A környékbeli falvakból már elindultak az emberek, hogy a búcsúra Csíksomlyóra érhessenek. A mi kis csoportunk az alfalusi és a csomafalvai keresztaljához csatlakozott.

A Borsika panzióból csomagjainkkal felpakolva levonultunk a templomhoz, ahol lovaskocsira pakoltuk a csomagjainkat. Egyre több ember gyülekezett. Nemsokára megérkezett az alfalusi keresztalja. Bevonultunk a templomba, ahol a helyi plébános áldotta meg az útnak indulókat. Nagyon sokan voltunk, megtöltöttük a hatalmas templomot. Nagyon megható volt az egész. Majd nekivágtunk a hosszú és kimerítő útnak. Hullottak a könnyeink, ahogy elindultunk. A csapatban 240-en voltunk, 3 magasra felrakott szekér hozta a csomagjainkat. Elöl vonultak a csengettyűző fiatalok, utána a zászlósok, majd őket követte hosszú sorban a rengeteg ember. Sajnálkozva mondogattuk, de kár, hogy ezt nem látják a gyerekeink, de jó lenne, ha ők is itt lennének erre a két utolsó napra. Útközben aztán ezt az óhajunkat felülbíráltuk, mert hihetetlenül nehéz volt ez a nap. Nem volt sok emelkedő, de mégis fárasztó volt. Több pihenőt is tartottunk, dél körül egy egész órásat. Ilyenkor mindenki elheveredett, ki hol tudott. Tulajdonképpen a Gyergyói medencéből mentünk át a Csiki medencébe. Volt, amikor kicsit beborult az ég, azt hittük esni fog, de csak pár csepp lett belőle.

Pakolunk a szekerekre

Útra készen

A táj gyönyörű volt. Gyakran igen gyors tempót diktáltak az elöl haladók. Most még csak szólni sem lehetett, hogy lassabban menjünk, hiszen nem a mieink voltak a csoport vezetői. Gizivel igyekeztünk lehetőleg elöl, rögtön a zászlók mögött maradni, mert nagyon gyorsan igencsak lemaradhattunk volna. Egy- egy megállónál láttuk, a sor vége csak percek múlva ért oda. Zarándoktársainktól szinte teljesen elszakadtunk. Mindenki máshol volt a csoportban.

Egy szép üdülőház kapujában állt pár férfi és egy kisgyerek. Buzgón integettünk nekik, ők meg csak mosolyogtak. „Térjenek be egy kis frissítőre!- mondták.

„De mi sokan vagyunk”- válaszoltuk ott a sor elején. „Nem baj”- így ők. Betértünk az udvarba mind a 240-en. Két nagy kosárban házi sütésű nagyon finom sós kifli volt, több láda sör, rengeteg ásványvíz és persze az elmaradhatatlan pálinka. Mindenkinek jutott bőven. Hihetetlen volt ez az önzetlenség, a jó Isten áldja meg ezeket az embereket.

Jókedvűen indultunk tovább, pedig még mindig hosszú út volt előttünk. Egyre fáradtabb lettem. Borvízforrásoknál friss vizet tudtunk tölteni kiürült flakonjainkba.

Tulajdonképpen ez egy nagyon különleges és csodálatos nap lett volna, ha nem lettem volna olyan nagyon fáradt. A tegnapi nehéz ételek is nyomták a gyomromat. Jó lett volna egy nyugis tiszta WC, de be kellett érni a természet lágy ölével és sokszor még egy valamire való bokor sem volt az út mellett.

Este nyolc óra után értünk Csíkkarcfalvára. Azt hittem, sosem érkezünk meg, olyan hosszú és fárasztó volt az út. Először még felmentünk a templomba, majd a szekerekről leszedtük a zsákjainkat. A falu piacterén teát és kalácsot kaptunk, majd elfoglaltuk a szállásunkat, ami a helyi hoki csarnok egyik öltözőjében volt. Itt megint összekerültünk zarándoktársainkkal. A földön voltak matracok, de nem jutott mindenkinek hely, ezért 4 fiú, Feri, Gyuri bácsi, Zsolt és János a padokon aludtak. Nagyon hideg volt, pedig napközben izzadtunk elég rendesen. Szerencsére volt zuhanyzási lehetőség, 3 zuhany, korlátlan meleg víz, 3 mosdó, de csak 1 WC

Lezuhiztunk, majd megterítettünk a folyosón és a saját ellátmányunkból megvacsoráztunk. A jégcsarnok zsúfolásig megtelt. A pálya kivételével mindenhol emberek voltak. Mind a 240-en ott aludtunk, ki hol talált helyet. Az öltözőkben, folyosókon, lépcsők alatt, szóval mindenütt. Jó melegen felöltöztem, szinte minden ruhámat magamra vettem, nagyon hideg volt és nem voltak takarók, csak a zsákba bújhattunk, úgy aludtunk. Bedugtam a fülemet is és nagyon gyorsan elaludtam.

Csak egy gondolat járt a fejemben: Holnap megérkezünk Csíksomlyóra. Véget ér a zarándoklat.

Napközben

Szállásunk Csíkkarcfalván

Csodálatos ez a titok, Szellemével megragadott.
Fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.
A Golgotán áll a kereszt. Várnak ott rád, mindig jöhetsz.

Azóta tart a kapcsolat, Ő vigyáz rá, el nem szakad.
Fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel.
A Golgotán áll a kereszt. Isten szívén megpihenhetsz.

A Bujdosó székely fogadó nekünk most tökéletesen megfelelt, de egyébként csak azoknak ajánlom, akik az egyszerűbb szállással is megelégszenek. Gizivel egy pici kétágyas szobába kerültünk, és az én ágyamon annyira rossz volt a matrac, hogy lehetetlen volt rajta aludni, pedig nem vagyok egy borsószem királykisasszony. Annyira ki volt feküdve, hogy minden rugót érezni lehetett, amik nagyon nyomtak. Ezen úgy próbáltam segíteni, hogy a paplant duplán hajtva magam alá tettem és csak a hálózsákban aludtam. Legszívesebben a földre feküdtem volna, ha lett volna annyi hely a szobában, hogy a polifoamot letegyem, de a két ágy mellett csak akkora hely volt, hogy éppen odafértünk az ágyakhoz. Azért viszonylag jól aludtam. Hiába, a fáradtság nagy úr!

Szokás szerint 7-kor volt a reggeli, 8 óra előtt már indultunk is. Finom és bőséges reggelit kaptunk, de azért a kávéért külön kellett fizetnünk. Én ezt sosem értettem. Enni lehetne akármennyit, de egy kávé már nem fér bele az árba.

Szép erdei úton mentünk, több mint egy órát, mindig csak lefelé. Mennyivel könnyebb volt, mint tegnap a nagy emelkedőkön és a tűző napon! Gyönyörű volt az erdő, fenyvesek, patak, forrás. Először köves, majd aszfaltos úton ballagtunk. Rengeteg nyaraló volt az út mellett, hatalmas telkekkel. Még nem volt 10 óra, amikor kiértünk a műútra és már láthattuk Borzont határát. Néhányan a helyiek közül vártak minket, már messziről láttuk a zászlókat. Rövid köszöntő után, együtt vágtunk neki a több km hosszú falunak.

A falu elején Baricz Gergő mutatta meg a magán kezdeményezésből épült kápolnát, majd a szemben levő házba tértünk be egy kis pihenőre.

Következő pihenőnk, még mindig ugyanabban a faluban, a tegnapi egyik vezetőnk rezidenciáján volt. Hatalmas „Isten hozott” tábla fogadott minket a kapuban. A kedves fogadtatás mellett megcsodáltuk ezt a hétvégi birodalmat. Engem az fogott meg legjobban, hogy egy patak folyik át a telken, ahol a gazda egy „fürdőszobát” alakított ki. De az egész egy csodálatos hely.

Vendéglátóink meghatódva hallgatják és fogadják búcsúként az Ároni áldást

Tovább haladtunk, még mindig Borzonton, és elértük a katolikus templomot, ahol Baricz Gergő mesélt a falu történetéről. Ő a templom szomszédságában lakik, ott látták vendégül a csapatot sütivel, frissítő italokkal. Egyszer csak megjelent az MTV helyi tudósítója és interjút készített velünk. Későbbi visszajelzésekből tudom, az én nyilatkozatom is adásba került.

Nagyon ráérősen indultunk tovább, mert a nap további programjai időhöz voltak kötve, nem érkezhettünk korábban. Gyargyóalfalun nagyon megható találkozás volt a helyi emberekkel. Már a falu elején vártak minket, és együtt vonultunk végig a falun, zászlókkal, csengettyűző lányokkal. Itt volt az az apa és lánya is, akikkel a zarándokutunk elején, még Gyöngyös határában találkoztunk. Nem volt akármi, így vonulni végig a falun. Minden udvarból integettek, sokan kijöttek a házak elé, egy-egy kézfogásra, egy kis kínálásra gyakran meg kellett állnunk. A mellettünk elmenő autók hosszan dudáltak, a benne ülők integettek. János és Feri jelezték, nem várhatnak tovább, most már belépnek a „Bőgő Masinák Klubjába.” (Akik olvasták naplómat, emlékezhetnek rá, Péterrel alapítottuk meg, még a zarándoklatunk legelején.)

Így értünk a falu templomához, ahonnan rövid imádkozás és egy kedves falutörténeti ismertető után, átvonultunk a Caritas házba, ahol finom délutáni ebédet kaptunk. Sűrű bableves volt és palacsinta. Nem ettem sokat, hiszen napközben többször is kínálgattak valami csipegetni valóval. Akkor még nem tudtam, a mai napot az evés utáni teltség érzete eléggé emlékezetessé fogja tenni és ezek az emlékek, nem a legkellemesebbek közé fognak tartozni.

Innen tovább indulva, nemsokára megérkeztünk a szálláshelyünkre, Gyergyócsomafalván a Borsika panzióba. Nagyon szép hely volt. Kétágyas szobába kerültünk, és ez egy kifogástalan hely volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, itt érdemes megszállni! Nem győztünk örülni a kényelemnek. Szép, tiszta volt minden, külön fürdőszoba, WC. Lezuhanyoztunk, mostunk, még a zászlókat is kimostuk, szép tiszták lettek. Majd jött a VACSORA. Kiadós leves volt, rántott hús, sült krumplival és linzer szelet. Nagyon keveset ettem, pedig minden nagyon finom volt, de még tartott a babos finomság a gyomromban. A hús egy részéből szendvicset csináltam másnapra, a többi maradék felett pedig sajnálkoztam.

Este jót beszélgettünk megint. A kalapomra felvarrtam a nemzeti színű szalagot, úgy éreztem, itt már igencsak helye lesz ennek. Gyurit megleptem, tudta nélkül kicsempésztem szobájából a kalapját és megvarrtam. Már napok óta mondogatta, meg kellene varrni a szakadozó kalapot. Most is jött, megvarrnánk-e neki, mondtam, mutassa meg hol? Jókat kacagtunk, kereste a foszlást, de nem nagyon akarta megtalálni. Végül kapcsolt, hogy már meg van varrva.

Fél tizenegykor oltottuk le a lámpát, de nem tudtunk elaludni. Hallottam, Gizi is csak forgolódott. Dolgozott bennünk a bab és a rengeteg ennivaló rendesen, pedig a vacsoránál egy korty pálinkával már rásegítettem az emésztésemre. Sírtam és nevettem is kínomban. Éjfél felé aztán végre elaludtam, de így aztán nagyon rövid lett ez az éjszaka.

Minden gyötrelmünkben Mária segíts!

s bajos küzdelmünkben, Mária segíts!

Ó segíts mirajtunk, kik hozzád sóhajtunk, Mária segíts!

Hogy jót remélhessünk, Mária segíts!

s üdvös célt érhessünk, Mária segíts!

Ó segíts mirajtunk, kik hozzád sóhajtunk, Mária segíts!.

Reggel 6-kor ébredtünk, 7-kor volt a reggeli, majd elindultunk, nekivágtunk ennek a nehéznek ígérkező napnak. Velünk tartott a 2 kaposvári fiú, Áron és Dávid, akik valahol a falu szélén verték fel sátrukat, ott éjszakáztak. Rajtuk kívül még tegnap megérkezett Hajni és Gyula a remeteségből, úgy tervezték, innen már végigjönnek velünk. Aztán ott volt még Jóska veje, Mátyás, aki tulajdonképpen már Marosszentgyörgy előtt csatlakozott hozzánk, de még nem tettem róla említést. Ezen a mai szakaszon 3 helyi vezetőnk is volt, ami a Bucsin veszélyeire hívta fel a figyelmünket. Állítólag, volt olyan év, hogy eltévedt a csapat, mert akkora köd volt a hegyen, hogy nem lehetett látni a jelzéseket.

Gizi bemelegít

Indulás előtti készülődés

A napot egy nagyon megható jelenettel indítottuk. A szállásunkkal szemben levő házban, ahol, Hajniék aludtak, volt egy idős néni, aki ágyban fekvő beteg. A családtagjai kérésére odaálltunk a nyitott ablaka alá és elénekeltük a Régi székely himnuszt. Tulajdonképpen egy reggeli szerenádot adtunk egy ismeretlen beteg néninek. Őt nem láttuk, nem tudhattuk milyen érzéseket váltott ki belőle éneklésünk, de nekünk nem volt könnyű ez az éneklés. Mindegyikünk könnyezett. Nehéz volt megszólalni egy ilyen alkalom után, csak 1-1 néma pillantással jeleztük, egyformán érzünk.

A parajdi kat. templom

Egy rövid áldásra betértünk a parajdi kat. templomba, majd fél kilenckor vágtunk neki a mai, nagyon nehéznek ígért terepnek. Rövidesen jött is az első megpróbáltatás. Egy órán keresztül egy nagyon meredek kaptató volt, de meglepően jól bírtam. Egy szuszra lenyomtam ezt a szakaszt, még pihenni sem álltam meg. Voltunk többen, akik ilyen jól bírtuk, de sajnos nem mindenki. Gyula, aki csak a mai napon csatlakozott hozzánk, nagyon kimerült, nagyon nem bírta. Vissza is fordult, Hajni tartott vele itt is. Úgy döntöttek, valami járművet szereznek, és azzal mennek át a következő szállásra.

A meredek emelkedő csak egy kis bevezető volt a mai napba. Rövid pihenő után jött a hosszú menet a fennsíkon. Ez sem volt könnyű, alig volt növényzet, akadtak kisebb emelkedők, voltak enyhébb ereszkedések. Sajnos fájt a forgóm és a lábfejem is, csak 2 fájdalomcsillapító segített, de aztán továbbra is egész jól bírtam a napot.

Még félúton sem jártunk, amikor egy magányos hátizsákos férfit láttunk, ült az út szélén. Elballagtunk mellette, köszöntünk neki, ő meg csak annyit mondott: Látom, egész jól bírják, én pedig meg vagyok halva! Akkor még nem is gondoltunk rá, ez már az ő segélykérése volt felénk. Láttuk, elindul ő is utánunk. Egy következő pihenőnél is ott volt velünk, láttuk elfeküdt a földön, de hát mindenki nagyon fáradt volt már. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez az ismeretlen nagyon rossz állapotban van. Gyuri figyelt fel rá, hogy valami baj van, a magányos zarándok teljesen ki volt merülve. Ha mi nem segítünk rajta, még rágondolni is rossz, mi történhetett volna. Vendel, 44 éves tatai fiatalember, egyedül vágott neki a Bucsinnak, ez volt az első napja, ma reggel indult, Parajdról.

A Bucsin

A mai nap olyan volt, amilyennek ígérték, nehéz, kimerítő, hosszú és embert próbáló. Vezetőink tudtak az út közelében egy iható forrást, azt mindenképpen útba kellett ejtenünk. A délutáni órákra már mindenki vízkészlete igen csak fogytán volt. Mi még csak bírtuk volna, de Vendelnek feltétlenül vízre volt szüksége, hogy erőre kaphasson és elérjen a mai szállásra. Az utolsó szakaszon még két óra kemény emelkedő várt ránk, majd egy órás lejtmenettel érkeztünk meg este 6 órára a Bucsin tetőre. A Bujdosó székely fogadóban volt a szállásunk. Gizivel egy pici kétágyas szobába kerültünk. Nagyon fáradtak voltunk, jól esett a kellemes zuhanyozás, a finom vacsora, majd az esti beszélgetés. A nap történéseinek felidézése mellett egyre gyakrabban emlegettük, 3 nap múlva megérkezünk Csíksomlyóra. Sokat gondoltam haza, telefonon beszéltem Ferivel, Szilviával. Nagyon hiányoztak a szeretteim.

Szűz Mária Szíve, béke példaképe,  
Fiad szent Szívénél közbenjárónk légy Te!  
Békét adj szívünknek, békét családunknak,  
Békét nemzetünknek, békét a világnak!

Nagyon örültem a pihenőnapnak, elhatároztam, egész nap csak heverészni fogok, pihengetek. Meg sem fordult a fejemben, hogy a reggeli misére elmenjek, pedig többen korán felkeltek, hogy időben odaérjenek a templomba. Pechjükre, mert nem volt reggeli mise.

A reggeli fél kilenckor volt, akkorra már lebotorkáltam az emeletről. Csak valami könnyűre vágytam, vajas lekváros kenyeret ettem, volt tea és kávé is. Készítettem egy sajtos-zöldséges szendvicset is, gondoltam odakészítem az ágyam mellé, hogy legyen mit ennem napközben, ha megéheznék. Persze aludni nem tudtam, olvasgattam, írtam a naplót, beszélgettünk a lányokkal. Sokan elmentek a sóbányába, csak páran maradtunk otthon. Zoli beteg volt, gyógyítgatta magát, Kriszti a telefonját szárítgatta, mert pár napja beleesett a WC-be, na nem a sűrűjébe, csak miután már leöblítette, kiesett a zsebéből, bele a vízbe. Ágota hajat mosott én meg a tervem szerint pihengettem. Dél körül aztán mégis csak összekaptuk magunkat és elmentünk egyet sétálni Krisztivel és Ágotával. De egy órán belül haza is jöttünk. Az egyik gyógyszertárban Krisztire várakozva, kicsit irigykedve néztem az ott dolgozó hölgyeket. Csinosak voltak, ápoltak, kis smink, szép frizura. Óriásinak éreztem a kontrasztot köztük és köztem. Nem tudom, mikorra fogok rendbe jönni, ha hazaértem, rettenetesen nézek ki.

A vacsoránál, ami gulyásleves volt és bukta, Zolit megköszöntöttük, ma volt 51 éves.

Holnap ismét hosszú és nehéz nap vár ránk, de már csak 4 nap gyaloglás van hátra. Már nagyon vágyom haza!!!

Bori néni vendégháza Parajdon

Néhány kép a csapatról

Uram, jó nekünk itt lenni, hol kegyelmed várva vár,
hová mindig visszatérünk; Szíved nekünk nyitva áll.
Bármily messze tévelyedünk, nagy irgalmad ránk talál.
Uram, jó nekünk itt lenni, hol szívünk nyugtot talál.

Jaj, de jó volt a meleg szobában aludni. Takaró sem kellett, még a zsákból is kidugtam a lábamat, olyan meleget adott a kis kályha. Sajnos éjjel 3-kor ki kellett menni, pisilni, de sikeresen kibotorkáltam és vissza is találtam az ágyamhoz. Ágota, hasonló céllal történő éjszakai programja már kalandosabbra sikeredett, mert nem messze a háztól ott volt egy medve. Ahogy ez tudatosult benne, futott is befelé, ahogy csak tudott a sötétben.

Szerencsére reggelre mindenünk megszáradt, ami a ruháinkat illeti. Cipőink is sokat veszítettek vizességükből, bár nem teljesen tudtak kiszáradni. Úgy tűnt, ma szép lesz az idő, nem fog esni az eső. Már reggeli előtt felpakoltuk csomagjainkat a szekérre, ami a faluba le, tegnap pedig ide a remeteségbe felfuvarozta.

Finom reggelit kaptunk, majd 8 óra után nem sokkal elindultunk. Még megálltunk és imádkoztunk a Remeteség mellett épülő kápolnánál, majd az itt elhelyezett kopjafáknál tisztelegtünk. Jókedvűen és reménykedve vágtunk neki a mai távnak, azt hittük, rövid és könnyű napunk lesz. Hát nem így sikerült. Először még nagyon sáros utakon ballagtunk, hasonló volt, mint tegnap, de felülről már nem kaptuk az égi áldást.

10 óra után értünk Siklódra. Megcsodáltuk a főtéren álló emlékművet és a kultúrház gyönyörű székely kapuját. Egy helyi férfi elmondta, 500 ház van a faluban, de ma már csak kb. 150-en élnek itt. 4 iskolás korú gyermek van és a következő tanévtől már megszűnik az iskola, pedig láttuk a még mindig aránylag jó állapotú, viszonylag nagy iskola épületet. Régen 1800 lakosa is volt a falunak, de mára a fiatalok elköltöztek az öregek pedig lassacskán kihalnak. Bár mostanában néhány házat magyarországiak vettek meg, a szabadságukat töltik itt, pihenni járnak ide.

Mi is betértünk egy szépen felújított házba, ahol induló zarándokok gyülekeztek. Rövid pihenő után, együtt indultunk tovább. Azt mondták, onnan már csak 8 km Parajd, ami ugye kb. 2 óra gyaloglást jelent. Fél egy körül elköszöntünk az új társainktól, ők Korond felé vették az irányt, mi pedig Parajdnak indultunk. Nem tudom, hol siklott el a dolog, hol és hogyan keveredtünk el, de hosszú és kimerítő kóválygás után, fél négyre értünk a parajdi szállásra. Ez egy régi vendégház volt, mai szemmel nézve semmi sem volt benne tökéletes, de nekünk, zarándokoknak, kiváló. Ismét a tetőtéri szobába kerültünk 4-en lányok. Volt külön fürdőszobánk, WC-nk és volt meleg víz. Megérkezés után nekifogtunk enni a saját ellátmányunkból, mindenki nagyon éhes volt. Még volt a korábbi adományokból bőven szalonna, sajt és kenyér. Úgy teleettem magam, hogy már vacsorázni sem tudtam, pedig finom leves volt és fasírozott rizzsel.

Vacsi után ágyba bújtunk. Zoli ismét megmasszírozta a lábamat, nagyon- nagyon elfáradt és fájt. Jóska este feljött a szobánkba és nagyon szép gondolatokat olvasott fel a boldogságról.

Gyuri hozott kürtős kalácsot és sós mogyorót, de abból sem bírtam enni. A ruhákat leadhattuk mosatni, a háziak mostak, 10 lej/ főt számoltak érte.

Holnap PIHENŐNAP. Nem is bántam, mert nagyon fáradt voltam. Délután úgy éreztem, nem bírok tovább menni. Azt hittem, sose érkezünk meg Parajdra.

További képek a mai napról

Gizi

Ágota és a takaró alatt Kriszti

Az én ágyam

Bár az este és az éjszaka is elég hűvös volt, a kis faházat négyen jó melegre beleheltük. Az ágyakon rendes ágynemű volt, de én még a zsákomba is bebújtam, egyáltalán nem fáztam. A többiek panaszkodtak, érezték a hideget, persze csak a paplannal takaróztak. Az este mostunk egy csomó mindent, a ház előtt kiteregettünk, de reggelre minden ugyanolyan vizes volt, mint az este, ha nem vizesebb a harmattól. Nem számított, bezsákoltam a vizes cuccok nagy részét, szállítattam a többi csomaggal együtt. Egy pár zoknit és a mellényemet pedig feltűztem a hátizsákomra, reméltem, napközben megszárad. Hát ez bizony hiú remény volt, mert szinte egész nap szakadó esőben gyalogoltunk.

Ahogy előbújtunk a faházikónkból, láttuk, Zsolti járkál fel és alá, kereste az egyik cipőjét. Az este kint hagyta a ház előtt szellőzni, és a kutya elvitte. Többen is a cipő keresésére indultunk, Kriszti találta meg jó messze a házuktól a fűben. A fiúk ekkor vették észre, hogy este az utolsó adag ruha, ami főleg az övéké volt, benne maradt a mosógépben. És mivel a centrifugára külön kellett állítani a gépet, még az utolsó öblítő vízben áztak a ruhák. Nem baj, úgysem száradtak volna az éjszaka semmit. Ezeket is bezsákoltuk és szállítattuk.

A reggeli nagyon finom és kiadós volt, ismét csomagoltam egy szendvicset az útra. Szeretettel búcsúztunk szállásadó vendéglátóinktól, egy kedves házaspártól, akik családi vállalkozásban működtetik a Tündér Ilona Kertet.

A házigazda- tulajdonos házaspár

Indulás előtt a Tündér Ilona Kertben

Vidáman indultunk, jó nagy kaptatóval kezdtük, de lélekben felkészültünk a hosszú és nehéz terepre. A Bekecset kellett megmásznunk és 30 km volt előttünk a mai napra. Viccelődtünk, hogy itt akár medvével is találkozhatunk, mert az előző években volt ilyen. Később aztán ez is bekövetkezett, a csoport első része, látta a MEDVÉT. Én éppen egy kicsit le voltam maradva, tehát kimaradtam ebből a találkozásból. Még szerencse, mert az ijedtségtől sokkot kaptam volna biztosan.

Kb. egy órát gyalogoltunk, amikor elkezdett csöpögni az eső. Gyorsan beöltöztünk esőköpenyekbe. Még szerencse hogy nem vártunk tovább, mert egyre erősebben esett és látszott az égbolton, kitartó zuhira számíthatunk. Esőnadrág nem volt nálam, csak esőköpeny. A hátizsákra és a rajta lógó vizes ruhákra felhúztam az esővédőt, reméltem a zsák nem fog átvizesedni a hozzácsomagolt vizes ruháktól.

Márkódra érve kicsit csillapodott az eső. Megálltunk a falusi boltnál, néhányan vásároltak 1-2 apróságot. A szemközti házból egy hölgy jött oda hozzánk, majd rövid beszélgetés után hozott a csapatnak egy liter bort. Jó szívvel kínálta. Mondogatta, azt sajnálja, hogy még nincs kész a kenyér, amit ma fog sütni, szívesen megkínálna belőle. Ő volt Klári néni.

Mire elindultunk, ismét rájött az eső. Egyre rosszabb és sárosabb lett az út, pedig itt nem a határban mentünk, hanem a falvakat összekötő alacsonyabb rangú utakon. Kendő faluba érkezve, már nagyon át voltunk ázva- fázva. A templom felé vettük az irányt, úgy tudtuk, várnak bennünket. Látszott, kicsit kellemetlenül érinti az ott lévőket az érkezésünk. Később megtudtuk ennek okát is. Sajnos nem tudták pontosan, jövünk-e, vagy nem. Egyszer igen, aztán nem, majd végül megint igen volt az információjuk. Ráadásul egy kicsit későbbre vártak, mint ahogy érkeztünk. Látszott rajtuk, kicsit zavarban vannak. A templomba vezettek minket, ahol elkezdtünk imádkozni, de közben a fogadó atya és az asszonyok is eltűntek. Minden lehető imát elmondtunk, még egy darabig magunkba fordulva elcsendesedtünk, de egyre jobban kezdtünk fázni. Én a belülről is vizes esőkabátomat lebegtettem, hátha szárad egy kicsit. Dideregtem a vizes ruháimban. Szerencsére a hátizsákban szárazak maradtak a cuccaim, magamra vettem minden fellelhető meleg holmit, míg a templomban ácsorogtunk, üldögéltünk. Aztán nagy sokára megjelent a plébános, civil ruhában egy rövidet imádkozott és meghívott bennünket a templom melletti garázsba, ahol zsíros kenyér, hagyma és pálinka volt. Látva mennyire fázunk, kaptunk forró teát és kávét is. Megettem a reggeli szendvicsemet és még 2 szelet zsíros kenyeret. Tulajdonképpen nagyon kedvesek voltak, csak hát ugye nem tudták pontosan jövünk-e, vagy nem és az utolsó pillanatban kellett nekik összekészíteni mindent.

Fázósan, de jóllakottan indultunk tovább. Még csak a mai táv felénél tartottunk. Az eső kitartóan esett továbbra is. Nagyon nehéz terep következett, most jött a Bekecs megmászása. Nem lehet elmondani, milyen utakon kapaszkodtunk felfelé. Kívül- belül csupa vizes volt mindenünk. Az esőköpenyen kívül az esőtől, belül pedig az izzadságtól. Amikor megszűnt az emelkedő, rögtön elkezdtem fázni. De nem volt érdemes az esőkabát alá melegebben felöltözni, mert azok a ruhadarabok is rövidesen vizesek lettek volna. Néha megálltunk 1-2 perce, de leülni nem lehetett, így egyre fáradtabb is lettem. Három óra után értünk ki egy új aszfaltos útra és több kilométert ezen ballagtunk. Legalább a sarat nem tapasztottuk tovább. Már azt hittem összerogyok, amikor Sóváradra beértünk. Hosszan ballagtunk a falun keresztül, majd betértünk egy kis kocsmába. Langyos volt a cserépkályha, átöleltem és csendben folytak a könnyeim. Még mindig nem voltunk a mai nap végén. Kicsit megpihenve összeszedtem magam és nekivágtunk az utolsó szakasznak. A talpon maradás volt a cél, mert nagyon meredek, sáros úton, szakadó esőben, kb. 40 perces gyaloglással értünk fel a Remeteséghez, ahol a mai szállásunk volt. Tudtuk, ez olyan hely, ahol nincs víz, villany, igazi remetelak. A csomagjainkat ma nagyon kalandosan szállították. Sóváradig a faluig, autóval, majd a Remeteségbe szekérrel, hiszen oda nem vezet autóval is járható út. Olyan esős, sáros időben, mint ma is volt, még a szekérnek is nehéz a feljutás. Hálásak voltunk a fiatal gazdának, aki mégis bevállalta a fuvart.

A Remeteség nagyon különleges hely volt. Két épület volt, mi, négyen lányok, az egyik épület tetőterében kaptunk helyet. Kinyitottuk az ajtót és egy takaros kis szoba tárult elénk, négy egyszerű ággyal és a sarokban állt egy kis kályha, amiben lobogott a tűz. Kellemes meleg volt és nekünk most erre volt a legnagyobb szükségünk. Nem számított, hogy nem volt fürdőszoba és villany, hogy kint volt a WC, nagyon örültünk. Levetettük vizes ruháinkat. A mennyezteti gerendákra madzagokat húztunk, mindent kiteregettünk. A kályhában tüzeltünk, olyan meleget csináltunk, hogy még szellőztetni is kellett.

Vacsora a másik házban volt, forró leves és darás tészta. Nagyon hangulatos volt, a félhomályban gyertyafénynél vacsorázni. Hajni, aki fogadott minket a remeteségben, egy nagyon kedves fiatal hölgy, Isten áldja a gondoskodó figyelméért. Két kapuvári fiúval találkoztunk a vacsoránál, Áron és Dávid, testvérek, holnaptól ők is velünk jönnek.

 Útközben a Remeteség felé

 A Remeteség

Vezetsz, Uram, vezetsz, érzem szent kezedet,
Veszélyes szirteken, sötét ormok felett,
Zajló hullámokon, hol minden elhagyott,
Utamra fényt derít rengő csillagzatod.

Az éjjel megint nagyon jól aludtam, nagyon jó volt a fűtés. Teljesen megfelelő körülmények voltak a nyugodt pihenéshez. Ruháink megszáradtak és a cipőink is sokat veszítettek a nedvességükből, bár teljesen nem tudtak kiszáradni. Reggelire főtt tojás, zakuszka, lekvár, vaj és sok zöldség volt. Teát és kávét is kaptunk, nagy örömünkre volt tej is. Megint csomagoltam egy kis útravalót is magamnak.

Reggeli Marosszentgyörgyön

Indulás előtti csoportkép, ahol házigazdáink és a "4 svájci zarándok" is jelen van

Reggel fél hatkor ébredtünk és negyed nyolckor már indultunk is, mert időre kellett érkeznünk a falu közelében levő kolostorhoz. A Kis Szent Terézről elnevezett karmelita kolostorban részt vettünk a 8 órai szent misén. A korszerű modern épületben 7 apáca él. Gyönyörűen énekeltek, megható volt az egész alkalom.

A kolostor

Egy órát időztünk az apácáknál, majd indultunk tovább. Ide érkezett a mai nap túravezetője Szilágyi Zoltán, vele vágtunk neki a mai utunknak. A köves út gyorsan elfogyott és erdei földúton haladtunk tovább. Helyenként nagyon megmaradt az előző napi eső nyoma. Sáros, csúszós úton egyensúlyozva lépegettünk. Több emelkedőt is végig izzadtunk, az egyik magaslatról gyönyörű kilátás nyílt a környék hegyeire. Látszottak a Görgényi havasok, a Bekecs, amit holnap fogunk megmászni és a Hargita kezdeti vonulatai is.

Nagyon jó tempóban haladtunk, tulajdonképpen semmi bajom nem volt. Reggel vettem be fájdalomcsillapítót, így a kezdeti térdfájásom is elmúlt. A sarkam teljesen rendben volt, reggel Zoli nagyon jól beragasztotta.

Már 11-kor megettem a reggel csomagolt szendvicset, majd később 1 sajtot és egy kis lekvárt is befaltam. Korán volt a reggeli, hamar megéheztem.

Nagyon időben érkeztünk meg Jobbágyfalvára, ahol hosszú idő után újra vártak bennünket a helyiek, a plébános vezetésével gyerekek és felnőttek is.

Énekelve, zászlókkal felszerelve vonultunk a templomba. Rövid imádkozás és éneklés után a paplakban volt egy kis fogadás. A férfiak ittak rendesen, lett is jó kedvük gyorsan. Innen már csak egy fél óra járásra volt a szállásunk, a gyönyörű környezetben levő Tündér Ilonka Camping. Faházakban voltunk elszállásolva, mi nők, négyen együtt. Volt közös fürdő, sok zuhany, meleg víz, működő csapok és WC-k.

Lezuhiztunk, lehetett géppel mosni. Bőven volt időnk elrendezkedni, kicsivel 4 óra után már megérkeztünk. Nagyon szép idő volt, a kis ház előtt élveztük a napsütést. Aztán elég hirtelen hűlni kezdett az idő, a vacsoránál már igen csak fáztunk. Daragaluska levest, párizsi szeletet, krumplit, savanyúságot és nápolyit kaptunk kedves vendéglátóinktól vacsorára. Nem sokáig maradhattunk a szabadban, mert egyre jobban fáztunk. A mosott ruháinkat kiteregettük a ház elé, de mivel csak gyengén lehetett centrifugázni, biztosak voltunk, hogy reggelre nem fognak megszáradni.

Holnap nehéz nap vár ránk, nagy emelkedő, 30 km és egy nomád szállás.

Megállapítottam, hogy nagyon ramatyul nézek ki, nem tudom, rendbe tudok-e jönni még valamikor.

Egy hét múlva vége a zarándoklatnak, már megérkezünk Csíksomlyóra. Már nagyon várom, szeretnék már otthon lenni!

Erdő mellett estvéledtem
Subám fejem alá tettem.
Összetettem két kezemet,
Úgy kértem jó Istenemet:

Én Istenem adjál szállást ,
Már meguntam a járkálást,
A járkálást, a bujdosást,
Az idegen földön lakást.

Szokás szerint 6-kor ébredtünk. Egész éjjel aludtam, mint a bunda. Nagyon fáradt voltam, és a körülmények is kifogástalanok voltak. A paplan alatt még a zsákba is bebújtam, így nem fáztam, mint az előző éjszaka. Bedugtam a fülem, így teljes nyugalom és csend vett körül. Nem hallottam a szomszéd szobában alvó svájciak horkolását, pedig fújták rendesen, sem a kinti kutyák ugatását.

Kiadós reggelink volt, sok zöldséggel, pakoltam az útra is egy kis szendvicset. Izolda sajnos ihatatlan kávét főzött, de a tea és a többi ennivaló finom volt.

Nyolc órakor indultunk, sajnos szakadó esőben. Teljes esőfelszerelésbe öltöztünk. Sáros, latyakos földúton kezdtük a napot, alig bírtuk a lábunkat emelgetni. Rövid idő alatt a cipőm is teljesen átázott. Már annak is örültünk, ha egy kicsit füves részre értünk. 2-3 nagyon meredek emelkedőt másztunk meg, alig bírtam tüdővel és lábakkal. Amikor megálltunk pihenni, akkor sem tudtunk az eső miatt leülni. Időben, de jó fáradtan értünk be Marosvásárhelyre. Hosszan ballagtunk a városban közben észrevétlenül az eső is elállt. Fél egyre értünk Marosszentgyörgy határában egy Sörpatika nevű vendéglőhöz, ahol egy órát pihentünk. Ittam egy kávét és megettem a reggel csomagolt szendvicsem felét, a másik felét a fiúknak adtam.

A Maros

Mire innen tovább indultunk, ismét elkezdett esni az eső. Szakadó esőben értünk Marosszentgyörgy központjába, ahol a helyi TV stábja várt minket. Innen a helyi katolikus templomhoz vonultunk, ami egy nagyon szép, kazettás mennyezetű, 12. századból származó épület. Rövid köszöntő után átmentünk a plébániára, ahol a szállásunk is volt. Mi lányok egy 4 ágyas szobába kerültünk az emeleten. A földszinten volt a zuhany és a WC, ami egy külső lépcsőn volt elérhető. Legnagyobb örömünkre volt meleg víz.

Közben váratlanul megérkezett kedves ismerősöm, Szabolcs, aki Marosvásárhelyen él, tudta ma itt lesz a szállásunk, eljött hogy találkozhasson velem. Nagyon megörültem neki, de sajnáltam is őt, mert szakadó esőben, bőrig ázva, biciklivel tekert ki hozzánk. Hozott forró teát, bort és almás sütiit, amit rögtön el is fogyasztottunk. Szabolcs mesélt a magyarság itteni helyzetéről, jót beszélgettünk.

Szabolccsal

Miután Szabolcs elment, mi megvacsoráztunk. Volt finom zöldség leves, pörkölt, tészta és savanyú káposzta. Ismét együtt voltunk a svájciakkal, együtt is vacsoráztunk. Rövid kihagyás után, ismét elkezdett szakadni az eső. Bebújtunk az ágyba, de nagyon hideg volt. Gyuri szólt a háziaknak, minden további nélkül bekapcsolták a fűtést. Rövid időn belül jó meleg lett a szobában. Vizes ruháinkat kiteregettük a radiátorokra, reméltük reggelre minden megszárad.

Ma elbúcsúzott tőlünk Zsolt, a lovas zarándok, kicsit sietnie kell előre. Megbeszéltük Csíksomlyón találkozunk. Viszont csatlakozott hozzánk Jóska veje, így létszámunk továbbra is maradt 13.