Ha mély bánat borul rám, hamar eloszlik,

Helyette a keblemre szent öröm nyílik.

Van egy égi Anyám nékem, Ki el nem hagy soha engem,

Neve: Mária, Aki az én életemnek Vezércsillaga.

Reggeli után viszonylag gyorsan összekaptuk magunkat és időben elindultunk. A kilométerek is gyorsan fogytak. Nyoma sem volt a tegnapi fáradtságomnak, lelkesen és jókedvűen baktattam.

Búcsúzóul egy kép a szállásunkról

Szilágyperecsen volt az első falu, ahol egy kis pihenőt tartottunk. Tulajdonképpen csak ácsorogtunk egy bolt előtt, ahol Gyuri bácsi találkozott egy itt élő rokonával. A faluból kifelé ballagva, mellénk sodródott egy helybéli idős néni, ment kapálni a határban. Röviden beszélgettünk vele, majd nagyon megható volt a faluvégi keresztnél a közös imádkozás.

Már a falun kívül jártunk, amikor egyszer csak elénk kanyarodott egy rendőrautó, megállt, kiszálltak a rendőrök és valamit kérdezgettek. Szerencsére Zsolt velünk volt, ő kezdett velük beszélgetni. Nem történt semmi különös, a végén már magyarul köszöntek el, bár közben csak románul szóltak.

A táj eléggé egyhangú volt, sík terület, mezők, legelők és szántóföldek váltották egymást. Valahogy Zoli mellé sodródtam, elkezdtünk beszélgetni, észrevétlenül telt el a délelőtt.

Krasznarécse felejthetetlen élményeket adott. Dél körül érkeztünk Szilágyságnak ebbe a fő közlekedési utaktól elzárt, eldugott településébe. A valamikor színtiszta magyar falut ma jobbára románok lakják. A kb. 600 lélekszámot kitevő lakosságnak alig egynegyede magyar. Récse kicsiny katolikus templomát a reformáció térhódítása után egy hajdani uradalmi házban alakították ki. Valószínűleg egy tehetős földbirtokos, feleségének alakította ki a kápolnát. Az ódon kúria alatt boltíves pince húzódik, melynek formáját átvette a templomocska padlózata is, így padjai oldalra lejtenek. Mondhatni a pince boltíve tartja fenn a házat. A mindössze néhány hívet számláló közösséghez Szilágysomlyóról érkezik ki a lelkész.

A kis katolikus közösség néhány tagja nagy szeretettel fogadott minket. Először a templomban imádkoztunk, együtt énekeltünk, majd elfogyasztottuk a finom ebédet, amivel vártak minket. A templom előterében terítettek, ahová gyorsan be tudtunk húzódni az udvarról, mert elkezdett esni az eső. A levest megettem, jólesett, a rántott húst viszont odaadtam az egyik helyi bácsinak, aki végig ott sírdogált közöttünk. Nemrég halt meg a felesége, egyedül maradt, nagyon el van keseredve. Először nem akarta elfogadni az ebédemet, de aztán kis rábeszélés után nekifogott. Jóízűen be is falatozta.

A falut elhagyva megállapítottuk, hogy ez bizony egy kihalásra ítélt falu és nem csak a lakosság elvándorlása miatt, hanem azért is, mert a falu alatt olyan földmozgások vannak, aminek következtében a házak repedeznek, megsüllyednek. Elég félelmetes látvány volt némely esetben.

Délután is nagyon jól haladtunk, fél ötre már beértünk Zilahra. A katolikus templom tornyát már messziről láttuk, alig vártuk, hogy odaérjünk, de előtte még megpihentünk egy kis kocsma kerthelységében.

A zilahi plébános nagyon kedves ember. Eléggé megbolygattuk a nyugalmát, hiszen előző nap a másik csoportot szállásolta el, most meg mi leptük meg őt 13-an. Mi lányok a templom melletti kis házba kerültünk, ahol tulajdonképpen 4 matrac volt a földön, ami a belső szoba egész alapterületét beborította. Volt egy pici konyha és fürdő is, de azokat nem lehetett használni. De nem is volt rá szükség, mert bent a plébánián volt egy fürdőszoba, teljesen rendben volt minden. A fiúk a plébánia padlásán aludtak, ahol szintén matracok voltak a földön. Ott egy kicsit tágasabban voltak, mint mi a kis házban. A plébános úr felajánlotta, hogy mosógéppel moshatunk, pontosabban, ha odakészítjük a ruháinkat, ő berakja a mosógépbe. Azt hiszem 3 vagy 4 adag ruhát mosott ki.

Este 6-ra misére mentünk, majd közösen vacsoráztunk. Ritkán fordult elő, de most a saját ellátmányunkból terítettünk asztalt. Sok mindenünk volt, hiszen kaptunk útközben többször is jólelkű ismeretlenektől. Szalonna, sajt, hagyma, zsír, kenyér és zöldségek kerültek az asztalra. Talán az egyik legfelejthetetlenebb estét éltük meg ott Zilahon, a plébánia padlásán. Láttuk, a plébános úr már vacsorázott, egyedül a konyhájában. Hívtuk, tartson velünk. Először szabadkozott, de aztán feljött, odaült közénk. Beszélgettünk, nagyon meghitt hangulat alakult ki. Jóska kezdte, egy gyönyörű verset mondott, sajnos az interneten nem találtam meg, esetleg később majd feltöltöm. Aztán sorra csatlakoztak a többiek is. Reményik Sándor Istenarc című versét szerettem volna a többiekkel megosztani, de nem tudtam fejből. A plébános úr már hozta is a Reményik kötetet. Nem tudom, kinek, mikor kezdtek el folyni a könnyei, de egy biztos, szem ott nem maradt szárazon. Volt, aki csak némán törölgette szemeit, de volt, aki hangosan zokogott.

A plébános úr

Ja! És Gizit felköszöntöttük, névnapja volt. Görög salátát vettem neki, útközben sokszor emlegette, szívesen enne ilyet. Ő pedig mindenkinek vett jégkrémet és finom rosé borral koccintottunk.

És még 3 kép a mai napról