Aki hittel, reménnyel Őbenne bízik,
az soha életében nem csalatkozik.
Édes Anyánk, hozzád jöttünk,
lángadozva, mert szeretünk.
Ó, Szűz Mária!
Hogy köszöntsünk, úgy mint egykor az Úr angyala.
Reggel 6-kor ébredtünk. Egész jó helyünk volt a kis házban. Vastag matracok voltak a földön, nem volt hideg, a zsákokban aludtunk. Egy közeli büfében vettem egy kávét, a közös ellátmányban találtam mákos kalácsot, azt ettem hozzá reggelire. Az atya búcsúzóul még adott egy rövid áldást a templomban, ráadásul vállalta, hogy a mai napon ő fogja szállítani csomagjainkat a következő szálláshelyig.
Zilah, Szilágy megye székhelye, 100 évvel ezelőtt a lakosság ¾-e volt magyar, ma kb. 15 %-a. A főtéren áll báró Wesselényi Miklós, az árvízi hajós szobra, ami földosztás közben ábrázolja a nagy reformkori politikust. Rövid fényképezkedést tartottunk a szobornál, majd elindultunk a városból kifelé. Már itt megkezdődött a felfelé menetelés, bár ez még csak a kezdet volt. Egy parkerdőn keresztül hagytuk el teljesen Zilahot. Majd egy erdei útra kanyarodva, megkezdtük a Meszes megmászását. Nagyon meredek volt az út, de szép nyugodt tempóban, bár izzadva és lihegve értünk fel a csúcsra. Azt hittük az ereszkedés könnyebb lesz, de tévedtünk. Végig kidőlt fák voltak az úton. A fiúk egy darabig próbálták az utat felszabadítani, de egy idő után feladták. Nem is tudtunk a kijelölt úton maradni, botladoztunk az ágakon keresztül, amerre tudtunk. Csak arra vigyáztunk, nagyon ne térjünk el az eredeti útvonaltól. Ezt Zoli és János ellenőrizte GPS segítségével. A fiúk egyébként nagyon rendesek voltak, mindenben segítettek. Szükség is volt rá helyenként 1-1 nagyobb fatörzsön való keresztülmászásnál, vagy egy nagyobb árkon való átkelésnél. Jó dolgunk volt, nekünk, lányoknak, mi voltunk 4-en a fiúk meg 9-en. Még mindig ott volt velünk Zsolt, ma estére várta, hogy megérkezzen a lova, Jancsi.
Pihenő a parkerdőben
A Meszes
Dél körül sikerült kikeverednünk az erdőből és egy vendéglőnél pihenőt tartottunk. Mindenkinek rendeltünk paraszt csorbát, ettem egy tányérral, majd utána tejfölös kenyeret torkoskodtam. Itt vettem észre, hogy nincs meg a szandálom. Azt hittem Zilahon hagytam a szálláson, nagyon mérges voltam magamra miatta. Este, amikor megérkeztünk, első dolgom volt megnézni az autóval szállított csomagomat. Benne volt a szandi, nagyon örültem neki.
A délután nagyon hosszú volt, még 20 km-t kellett megtenni, az ebédig tulajdonképpen alig haladtunk. Változó nehézségű terepen mentünk, lendületes, jó tempóban.
Alsóegregyen egy kocsma előtt tartottunk pihenőt. A román kocsmáros barátságosan fogadta a zarándokcsoportot, Gyuri elmondta, minden évben tartanak itt egy kis pihenőt. A faluban ma már csak románok laknak, ezért is volt meglepő, amikor megjelent a magát „a falu egyetlen magyar emberének” mondó férfi, aki magyarságát igazolva komoly magyar nótázásba kezdett. Nehéz lett volna megállapítani, ki élvezte jobban a találkozást, mi, vagy ő, de a lényeg, hogy jókedvű nótázással, emberünk a falu széléig kísért minket. A falut a cigánysoron keresztül hagytuk el.
Innen már eléggé fáradtan, óránkénti pihenővel, este 6 óra után értünk Hídalmásra, ahol a református egyház által üzemeltetett szálláson aludtunk. Terített asztallal vártak, a gondnok, aki a szomszéd faluban lakik, paprikás krumplit főzött. Azt ettük kenyérrel, savanyúsággal. Jó éhes volt a csapat, a déli csorba ereje már rég kiment belőlünk. Mindent bevágtunk, még a tálakat is kitöröltük. Gizivel azt mondtuk, pusztítottunk, mint a porszívó, mindent beszippantottunk.
Szokás szerint nagyon fáradt voltam, fájtak a lábaim és a térdeim is. Nagyon hosszú volt ez a mai nap és délelőtt még hegyre is kapaszkodtunk.
A szállás kívülről nagyon szép volt, belülről, különösen a berendezés, eléggé lepusztult. Az ágyakat meglátva akkor ott csúnyább szavakat is használtam a szállás jellemzésére, de végül is volt meleg víz, bent volt működő WC. Külön szobában voltunk fiúk- lányok. Emeletes ágyak voltak, de bőven válogathattunk a rosszabbnál rosszabb matracú ágyak között.
Ezt a matracot nem szívesen választottam volna
Válogathattunk az ágyak között
Megérkezett Zsolti lova, Jancsi, holnaptól ő is velünk jön pár napig.
Este Ferivel beszéltem telefonon. Nehezen aludtam el, fájtak a lábaim. Fájdalomcsillapítót kellett bevennem, csak akkor tudtam megnyugodni. Azonkívül a gondolataim is össze-vissza kavarogtak. A szeretteimre gondoltam, akiket már 25 napja nem láttam. Vajon mi vár rám még az úton? Fogom-e bírni, hiszen nagyon fáradt vagyok. Ha minden rendben lesz, két hét múlva már Csíksomlyóhoz közeledünk.
Képek a 25. napról
