Bár az este és az éjszaka is elég hűvös volt, a kis faházat négyen jó melegre beleheltük. Az ágyakon rendes ágynemű volt, de én még a zsákomba is bebújtam, egyáltalán nem fáztam. A többiek panaszkodtak, érezték a hideget, persze csak a paplannal takaróztak. Az este mostunk egy csomó mindent, a ház előtt kiteregettünk, de reggelre minden ugyanolyan vizes volt, mint az este, ha nem vizesebb a harmattól. Nem számított, bezsákoltam a vizes cuccok nagy részét, szállítattam a többi csomaggal együtt. Egy pár zoknit és a mellényemet pedig feltűztem a hátizsákomra, reméltem, napközben megszárad. Hát ez bizony hiú remény volt, mert szinte egész nap szakadó esőben gyalogoltunk.

Ahogy előbújtunk a faházikónkból, láttuk, Zsolti járkál fel és alá, kereste az egyik cipőjét. Az este kint hagyta a ház előtt szellőzni, és a kutya elvitte. Többen is a cipő keresésére indultunk, Kriszti találta meg jó messze a házuktól a fűben. A fiúk ekkor vették észre, hogy este az utolsó adag ruha, ami főleg az övéké volt, benne maradt a mosógépben. És mivel a centrifugára külön kellett állítani a gépet, még az utolsó öblítő vízben áztak a ruhák. Nem baj, úgysem száradtak volna az éjszaka semmit. Ezeket is bezsákoltuk és szállítattuk.

A reggeli nagyon finom és kiadós volt, ismét csomagoltam egy szendvicset az útra. Szeretettel búcsúztunk szállásadó vendéglátóinktól, egy kedves házaspártól, akik családi vállalkozásban működtetik a Tündér Ilona Kertet.

A házigazda- tulajdonos házaspár

Indulás előtt a Tündér Ilona Kertben

Vidáman indultunk, jó nagy kaptatóval kezdtük, de lélekben felkészültünk a hosszú és nehéz terepre. A Bekecset kellett megmásznunk és 30 km volt előttünk a mai napra. Viccelődtünk, hogy itt akár medvével is találkozhatunk, mert az előző években volt ilyen. Később aztán ez is bekövetkezett, a csoport első része, látta a MEDVÉT. Én éppen egy kicsit le voltam maradva, tehát kimaradtam ebből a találkozásból. Még szerencse, mert az ijedtségtől sokkot kaptam volna biztosan.

Kb. egy órát gyalogoltunk, amikor elkezdett csöpögni az eső. Gyorsan beöltöztünk esőköpenyekbe. Még szerencse hogy nem vártunk tovább, mert egyre erősebben esett és látszott az égbolton, kitartó zuhira számíthatunk. Esőnadrág nem volt nálam, csak esőköpeny. A hátizsákra és a rajta lógó vizes ruhákra felhúztam az esővédőt, reméltem a zsák nem fog átvizesedni a hozzácsomagolt vizes ruháktól.

Márkódra érve kicsit csillapodott az eső. Megálltunk a falusi boltnál, néhányan vásároltak 1-2 apróságot. A szemközti házból egy hölgy jött oda hozzánk, majd rövid beszélgetés után hozott a csapatnak egy liter bort. Jó szívvel kínálta. Mondogatta, azt sajnálja, hogy még nincs kész a kenyér, amit ma fog sütni, szívesen megkínálna belőle. Ő volt Klári néni.

Mire elindultunk, ismét rájött az eső. Egyre rosszabb és sárosabb lett az út, pedig itt nem a határban mentünk, hanem a falvakat összekötő alacsonyabb rangú utakon. Kendő faluba érkezve, már nagyon át voltunk ázva- fázva. A templom felé vettük az irányt, úgy tudtuk, várnak bennünket. Látszott, kicsit kellemetlenül érinti az ott lévőket az érkezésünk. Később megtudtuk ennek okát is. Sajnos nem tudták pontosan, jövünk-e, vagy nem. Egyszer igen, aztán nem, majd végül megint igen volt az információjuk. Ráadásul egy kicsit későbbre vártak, mint ahogy érkeztünk. Látszott rajtuk, kicsit zavarban vannak. A templomba vezettek minket, ahol elkezdtünk imádkozni, de közben a fogadó atya és az asszonyok is eltűntek. Minden lehető imát elmondtunk, még egy darabig magunkba fordulva elcsendesedtünk, de egyre jobban kezdtünk fázni. Én a belülről is vizes esőkabátomat lebegtettem, hátha szárad egy kicsit. Dideregtem a vizes ruháimban. Szerencsére a hátizsákban szárazak maradtak a cuccaim, magamra vettem minden fellelhető meleg holmit, míg a templomban ácsorogtunk, üldögéltünk. Aztán nagy sokára megjelent a plébános, civil ruhában egy rövidet imádkozott és meghívott bennünket a templom melletti garázsba, ahol zsíros kenyér, hagyma és pálinka volt. Látva mennyire fázunk, kaptunk forró teát és kávét is. Megettem a reggeli szendvicsemet és még 2 szelet zsíros kenyeret. Tulajdonképpen nagyon kedvesek voltak, csak hát ugye nem tudták pontosan jövünk-e, vagy nem és az utolsó pillanatban kellett nekik összekészíteni mindent.

Fázósan, de jóllakottan indultunk tovább. Még csak a mai táv felénél tartottunk. Az eső kitartóan esett továbbra is. Nagyon nehéz terep következett, most jött a Bekecs megmászása. Nem lehet elmondani, milyen utakon kapaszkodtunk felfelé. Kívül- belül csupa vizes volt mindenünk. Az esőköpenyen kívül az esőtől, belül pedig az izzadságtól. Amikor megszűnt az emelkedő, rögtön elkezdtem fázni. De nem volt érdemes az esőkabát alá melegebben felöltözni, mert azok a ruhadarabok is rövidesen vizesek lettek volna. Néha megálltunk 1-2 perce, de leülni nem lehetett, így egyre fáradtabb is lettem. Három óra után értünk ki egy új aszfaltos útra és több kilométert ezen ballagtunk. Legalább a sarat nem tapasztottuk tovább. Már azt hittem összerogyok, amikor Sóváradra beértünk. Hosszan ballagtunk a falun keresztül, majd betértünk egy kis kocsmába. Langyos volt a cserépkályha, átöleltem és csendben folytak a könnyeim. Még mindig nem voltunk a mai nap végén. Kicsit megpihenve összeszedtem magam és nekivágtunk az utolsó szakasznak. A talpon maradás volt a cél, mert nagyon meredek, sáros úton, szakadó esőben, kb. 40 perces gyaloglással értünk fel a Remeteséghez, ahol a mai szállásunk volt. Tudtuk, ez olyan hely, ahol nincs víz, villany, igazi remetelak. A csomagjainkat ma nagyon kalandosan szállították. Sóváradig a faluig, autóval, majd a Remeteségbe szekérrel, hiszen oda nem vezet autóval is járható út. Olyan esős, sáros időben, mint ma is volt, még a szekérnek is nehéz a feljutás. Hálásak voltunk a fiatal gazdának, aki mégis bevállalta a fuvart.

A Remeteség nagyon különleges hely volt. Két épület volt, mi, négyen lányok, az egyik épület tetőterében kaptunk helyet. Kinyitottuk az ajtót és egy takaros kis szoba tárult elénk, négy egyszerű ággyal és a sarokban állt egy kis kályha, amiben lobogott a tűz. Kellemes meleg volt és nekünk most erre volt a legnagyobb szükségünk. Nem számított, hogy nem volt fürdőszoba és villany, hogy kint volt a WC, nagyon örültünk. Levetettük vizes ruháinkat. A mennyezteti gerendákra madzagokat húztunk, mindent kiteregettünk. A kályhában tüzeltünk, olyan meleget csináltunk, hogy még szellőztetni is kellett.

Vacsora a másik házban volt, forró leves és darás tészta. Nagyon hangulatos volt, a félhomályban gyertyafénynél vacsorázni. Hajni, aki fogadott minket a remeteségben, egy nagyon kedves fiatal hölgy, Isten áldja a gondoskodó figyelméért. Két kapuvári fiúval találkoztunk a vacsoránál, Áron és Dávid, testvérek, holnaptól ők is velünk jönnek.

 Útközben a Remeteség felé

 A Remeteség