Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Hogy lehetett volna ez a nap ugyanolyan, mint a többi? 40 napos zarándoklatunk utolsó napjára ébredtünk. Több, mint 900 km-t gyalogoltunk. Megtehettük volna ezt az utat autóval, vonattal, busszal, de az egészen más lett volna. Kimaradt volna az ÚT, ami bennünket valamilyen módon meghívott. Gyertek, lépkedjetek rajtam, én majd vezetlek benneteket. Tudtuk, nem lesz könnyű, de azt, hogy mi vár ránk, még csak nem is sejtettük.

A csíksomlyói búcsút a székelyek 1567 óta tartják. Mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A búcsút minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében tartják az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és a közeli Kissomlyó hegy és a Nagysomlyó hegy közötti nyeregben.

Az 1990-es évekre a kegytemplom és a körülötte lévő térség nem tudta már befogadni a több százezerre duzzadt búcsúsok tömegét. Ezért 1993-ban oltáremelvényt építettek a hegy nyergében és azóta oda irányítják a keresztaljákat (kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögé felsorakozó zarándok csoportokat) és a világ különböző részeiből érkező hívők csoportjait. Az ünnepi szentmise a szabadtéren zajlik.

Az egész nap egy csoda volt. Ébredés után átmentünk a szomszédságban levő Böjte Csaba által fenntartott gyermekotthonba, amely ezen a napon még a szokásosnál is szélesebbre tárta kapuit. Nagyon sok zarándok kapott szállást az otthon falai között. Minden betérőt kávéval, teával kínáltak. Majd a templomhoz vonultunk, ahol bevártuk a gyergyói keresztalját, velük vonultunk fel a nyeregbe. Különösen izgatott voltam, hiszen tudtam, Feri (férjem) is itt lesz. Ő zarándokvonattal utazott, de megbeszéltük, találkozunk. Már elfoglaltuk helyünket és én folyton csak a vonuló tömeget lestem, mikor látom meg férjemet. Ő tudta, hogy a Gyergyó tábla közelében a Gyergyóalfalu zászló alatt kell keresnie. Amikor egymásra találtunk, zokogva borultam a nyakába, szeretettel öleltem. Hat héttel ezelőtt búcsúztunk el egymástól Budapesten, házasságunk ideje alatt még sosem voltunk ilyen sokáig távol egymástól.

Közben pedig a tömeg egyre csak gyűlt, órákon keresztül vonultak az emberek. A nyeregben összefüggő embertömeg alakult ki, több  százezren lehettünk. Nem kellettek a szavak, szívet melengető, torkot szorongató érzés volt látni a lengedező magyar zászlókat, a világ minden részéről érkező közösségek névtábláit. Aztán elkezdődött a szertartás.

Az ünnepi szentmisét bemutatta és szentbeszédet mondta Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, aki a jubileumi Mária-év alkalmából a szentmise végén a Szentszék megbízásából teljes búcsúval járó pápai áldásban részesítette a híveket.

...és egyre csak gyűlt a tömeg

A mise után visszamentünk a szállásra, összecsomagoltam és Ferivel elindultunk le az állomásra. Az ő vonatja korábban indult, a miénk már hazafelé este fél kilenckor.

Gyuri bácsi, Kriszti, Ágota, Gizi és én, ugyanazzal a vonattal utaztunk. Fárasztó utazás után reggel 9 óra előtt értünk Budapestre. Legnagyobb meglepetésemre Péter fiam és kisunokám Lenke vártak az állomáson.Egy kicsit időztem náluk, majd egy dél körüli autóbusszal hazajöttem Székesfehérvárra. Szilvia várt a buszmegállónál, együtt gyalogoltunk hazáig.

Most már teljesen véget ért a zarándokút, hazaértem.

Dosztojevszkijről mesélik, hogy évente egyszer elutazott Drezdába, hogy a Sixtusi Madonna képe előtt időzzön. A nagy író azt vallotta utazásairól: „Legalább évente egyszer fel kell tudnom nézni egy emberre, hogy ne rendüljön meg a hitem önmagamban és a többi emberben.” Legalább évente egyszer fel kell néznünk az „Egészen szép”-re, hogy ne rendüljön meg Istenbe, felebarátba, önmagunkba vetett hitünk. „Oltalmad alá futunk” – hirdeti a jubileumi év mottója, két személyre utalva: egyik az imádkozó, a többszörösen kiszolgáltatott, a másik Mária, aki oltalmazza és védelmezi őt. Ezzel a lelkülettel zarándokoltak őseink sok-sok évszázadon át Csíksomlyóra, hogy erőt kapjanak a jövő építéséhez a kiengesztelődés, a megbocsájtás, az igazságosság és a béke jegyében, mert ez a „szent föld” az övék volt, és ahogyan az övék volt, úgy most a miénk is, erre figyelmeztet a Mária-év, hiszen „amely nemzet nem ismeri, és nem tiszteli a múltját, annak nincs jövője”.

Nem arra vagyunk hivatva, hogy bokáig érő vízben az iszapot dagasszuk, hanem arra, hogy erős hittel elinduljunk a tenger felé. Nagy dolgokra vagyunk hivatva, ennek van vonzereje, így lesz jövőnk. Pünkösd ünnepén be kell telnünk a Lélekkel, hogy a közöny helyére szeretet, az ítélet helyére irgalom, a megtorlás helyére megbocsájtás, a félelem helyére hit, az aggodalmaskodás helyére remény, az erőszak helyére béke költözzék.

Hitünk segíthet abban, hogy az ünnepeken megfogalmazott gondolataink tetteinkben tükröződjenek. Hirdessük mi is a jót és a szépet egész életünkkel, minden cselekedetünkkel. Legyünk következetesek abban, amit mondunk, és amit teszünk, hiszen a szó és az életmód közötti összhang mutatja meg hitelességünket.

Hazaértem