Nagyon szomorúan ébredtem reggel, hiszen a 40 nap legjobbnak ígért szállásán nagyon rosszul aludtam. Az ebből adódó fáradtságról meg ne is beszéljünk! De hát köszönhetem magamnak. Kellett nekem a 4 órai kiadós és nehéz babos étel után még vacsorázni is. Desszertnek rántott húst sült krumplival enni. De hát annyira finom volt, és úgy sajnáltam meghagyni! Hibáztatni lehet a szervezőket is, hogy az alfalusi fogadást nyugodtan ki lehetett volna hagyni, de hát az, hogy mennyit eszek a kínálatból, az csakis rajtam múlik.

Szóval túléltük az éjszakát, Gizivel mindketten szenvedtünk a mocorgó és túlterhelt emésztőszerveinktől. Az volt a legnagyobb baj, hogy kialvatlanul és fáradtan kellett nekivágnunk a mai távnak, ami nem volt kevés.

Reggel 6-kor volt az ébresztő, 7- kor reggeli. Nagyon keveset ettem, csak éppen annyit, hogy ne induljak üres gyomorral, nem tudhattam, hogy is lesz a napi program. Ittunk egy kávét, itt is külön kellett érte fizetni. Készítettem a reggeliből egy szendvicset az útra és becsomagoltam 2 nagy paradicsomot. A fiúk közül már kora reggel néhányan visszagyalogoltak Gyergyóalfalura, hogy az onnan induló keresztaljával együtt vonulhassanak. A környékbeli falvakból már elindultak az emberek, hogy a búcsúra Csíksomlyóra érhessenek. A mi kis csoportunk az alfalusi és a csomafalvai keresztaljához csatlakozott.

A Borsika panzióból csomagjainkkal felpakolva levonultunk a templomhoz, ahol lovaskocsira pakoltuk a csomagjainkat. Egyre több ember gyülekezett. Nemsokára megérkezett az alfalusi keresztalja. Bevonultunk a templomba, ahol a helyi plébános áldotta meg az útnak indulókat. Nagyon sokan voltunk, megtöltöttük a hatalmas templomot. Nagyon megható volt az egész. Majd nekivágtunk a hosszú és kimerítő útnak. Hullottak a könnyeink, ahogy elindultunk. A csapatban 240-en voltunk, 3 magasra felrakott szekér hozta a csomagjainkat. Elöl vonultak a csengettyűző fiatalok, utána a zászlósok, majd őket követte hosszú sorban a rengeteg ember. Sajnálkozva mondogattuk, de kár, hogy ezt nem látják a gyerekeink, de jó lenne, ha ők is itt lennének erre a két utolsó napra. Útközben aztán ezt az óhajunkat felülbíráltuk, mert hihetetlenül nehéz volt ez a nap. Nem volt sok emelkedő, de mégis fárasztó volt. Több pihenőt is tartottunk, dél körül egy egész órásat. Ilyenkor mindenki elheveredett, ki hol tudott. Tulajdonképpen a Gyergyói medencéből mentünk át a Csiki medencébe. Volt, amikor kicsit beborult az ég, azt hittük esni fog, de csak pár csepp lett belőle.

Pakolunk a szekerekre

Útra készen

A táj gyönyörű volt. Gyakran igen gyors tempót diktáltak az elöl haladók. Most még csak szólni sem lehetett, hogy lassabban menjünk, hiszen nem a mieink voltak a csoport vezetői. Gizivel igyekeztünk lehetőleg elöl, rögtön a zászlók mögött maradni, mert nagyon gyorsan igencsak lemaradhattunk volna. Egy- egy megállónál láttuk, a sor vége csak percek múlva ért oda. Zarándoktársainktól szinte teljesen elszakadtunk. Mindenki máshol volt a csoportban.

Egy szép üdülőház kapujában állt pár férfi és egy kisgyerek. Buzgón integettünk nekik, ők meg csak mosolyogtak. „Térjenek be egy kis frissítőre!- mondták.

„De mi sokan vagyunk”- válaszoltuk ott a sor elején. „Nem baj”- így ők. Betértünk az udvarba mind a 240-en. Két nagy kosárban házi sütésű nagyon finom sós kifli volt, több láda sör, rengeteg ásványvíz és persze az elmaradhatatlan pálinka. Mindenkinek jutott bőven. Hihetetlen volt ez az önzetlenség, a jó Isten áldja meg ezeket az embereket.

Jókedvűen indultunk tovább, pedig még mindig hosszú út volt előttünk. Egyre fáradtabb lettem. Borvízforrásoknál friss vizet tudtunk tölteni kiürült flakonjainkba.

Tulajdonképpen ez egy nagyon különleges és csodálatos nap lett volna, ha nem lettem volna olyan nagyon fáradt. A tegnapi nehéz ételek is nyomták a gyomromat. Jó lett volna egy nyugis tiszta WC, de be kellett érni a természet lágy ölével és sokszor még egy valamire való bokor sem volt az út mellett.

Este nyolc óra után értünk Csíkkarcfalvára. Azt hittem, sosem érkezünk meg, olyan hosszú és fárasztó volt az út. Először még felmentünk a templomba, majd a szekerekről leszedtük a zsákjainkat. A falu piacterén teát és kalácsot kaptunk, majd elfoglaltuk a szállásunkat, ami a helyi hoki csarnok egyik öltözőjében volt. Itt megint összekerültünk zarándoktársainkkal. A földön voltak matracok, de nem jutott mindenkinek hely, ezért 4 fiú, Feri, Gyuri bácsi, Zsolt és János a padokon aludtak. Nagyon hideg volt, pedig napközben izzadtunk elég rendesen. Szerencsére volt zuhanyzási lehetőség, 3 zuhany, korlátlan meleg víz, 3 mosdó, de csak 1 WC

Lezuhiztunk, majd megterítettünk a folyosón és a saját ellátmányunkból megvacsoráztunk. A jégcsarnok zsúfolásig megtelt. A pálya kivételével mindenhol emberek voltak. Mind a 240-en ott aludtunk, ki hol talált helyet. Az öltözőkben, folyosókon, lépcsők alatt, szóval mindenütt. Jó melegen felöltöztem, szinte minden ruhámat magamra vettem, nagyon hideg volt és nem voltak takarók, csak a zsákba bújhattunk, úgy aludtunk. Bedugtam a fülemet is és nagyon gyorsan elaludtam.

Csak egy gondolat járt a fejemben: Holnap megérkezünk Csíksomlyóra. Véget ér a zarándoklat.

Napközben

Szállásunk Csíkkarcfalván