17. nap: Napkor- Máriapócs 15 km

2015. április 30. csütörtök

2015. július 22. - armaiera

Ha feljön az est csillaga, munkámat bevégezem. 
Istenemnek hálát adva feléd tárul két kezem.
Az estéli harangszóra, indul nyelvem e szép szóra.
Üdvözlégy Szűz Mária,üdvözlégy Szűz Mária!

Egész kellemes volt a szállás Napkoron, az iskolában, pedig a szivacsok nem voltak túl vastagok., de mégsem a csupasz földön aludtunk. Reggel belenéztem a tükörbe és egy gyanús arcszínű torzszülött nézett vissza rám. A szemeim bedagadva, az arcom teljesen deformálódva, elkeserítő látvány volt. Kriszti szerint, mindenki ilyen.
- Annyira jó helyünk volt és annyira jól aludtunk, hogy dagadtra aludtuk a fejünket- próbáltuk humorosra venni a dolgot. Aztán megállapítottuk, a tegnapi homokvihar és erős szél tette ezt az arcunkkal.

Ma reggel megint nem mentem misére, de szerencsére a többiek 100%-ban elfogadják ezt, nincs semmi megjegyzés rá. Míg a többiek miséztek, én az iskola aulájában naplót írtam és érdekes érzésre figyeltem fel. Megkordult a gyomrom. Tegnap este elég korán volt a vacsora, akkor sem ettem sokat, csak egy kevés gulyás levest, még kenyeret sem ettem hozzá. Láttam és éreztem is, a konyhások már készítették a reggelit. Nagyon finom, kiadós reggelink volt, hurka, savanyúság, tea, kávé.

Szinte mindennapossá vált a ráérős indulás, ma különösen volt időnk, hiszen csak 15 km-t kellett megtennünk.

A tegnapi viharnak nyoma sem volt, kellemes időben ballagtunk.

Napkoron a görög katolikus templomba tértünk be először, azt mondták, korábban ide sosem tudtak bemenni a zarándokok.

Pócspetri határában nagy vendégfogadás volt. Visszafogottan ettem, de jó volt pihenni a földre terített takarókon, szőnyegeken.

Gyorsan beértünk Pócspetribe, ahol egy fiatal pap mondott szívhez szóló beszédet.

Az Idősek Otthona előtt megálltunk pár percre. Ott ültek az otthon lakói sorban a kerítés túloldalán. Többen közülük zokogtak, mi mindnyájan könnyeztünk. Nehéz volt ilyenkor szavakat találni. Az úton kapott szent képeket adtuk nekik ajándékba, hálás köszönettel fogadták. Egy 90 éves bácsi odaintett magához.
- Te hova valósi vagy?- kérdezte.
- Székesfehérvári- válaszoltam.
- Ha majd arra járok, meglátogatlak- szorongatta a kerítésen keresztül a kezemet.

Szótlanul ballagtunk tovább, kellett egy kis idő, mire magunkhoz tértünk a meghatottságtól.

Pócspetri Máriapóccsal egybe van építve. Gyorsan elértük a kegytemplomot, ami görög katolikus és bazilika rangra van emelve. Nem éreztem semmi különlegeset. Sokan térdre rogyva hosszan imádkoztak. Én alig vártam, hogy a szállást elfoglaljuk. Jutkára gondoltam, hogy örült volna, hogy ilyen hamar megérkeztünk.

A templommal szemben szép zarándokszálló van, mi a tetőtéri részbe kerültünk. Van több zuhany, WC, ágyak, ágynemű, szóval minden, ami egy zarándoknak kellhet. Lezuhanyoztam, pihentem egy kicsit és elvállaltam Krisztivel és Ágotával a mosást. Használhattuk a szálló mosó és szárítógépeit, este 10-re mindenkinek tisztán és szárazon adtuk vissza a ruháit.

Finom vacsora volt, sült csirke comb rizzsel és savanyúság.

Sorban érkeztek az újabb zarándokok, akik innen indulnak Csíksomlyóra. Este megjöttek Merva Laciék is, kialakult a két csoport. Mi, a Budapestről indulók, holnap pihenünk, a másik csoport, holnap reggel indul. Mi 12-en leszünk, 4 nő, 8 férfi.

A képek nem Máriapócson, hanem 2 héttel később készültek. Hát bizony eléggé megviselt arcúak lettünk.

Ágota