Rengeteg dolgom és feladatom volt az indulást megelőző hetekben. Szerettem volna az Útra összpontosítani, de nagyon nehéz volt. Bíztam magamban, nem egy ismeretlen dolognak vágtam neki, de azért mégis...

Az, hogy elindulok a Mária úton, már tavaly nyáron megfogalmazódott bennem. Azt is eldöntöttem, a pünkösdi csoportos zarándoklatra fogok jelentkezni. Az iskolában nagyon tudatosan készültem a hosszú távollétre. Nem volt érettségiző osztályom, kértem, ne legyek osztályfőnök, kértem és kaptam hat hét fizetés nélküli szabadságot. A Mária út honlapját figyelve, már januárban elküldtem a jelentkezésemet, amit viszonylag gyorsan vissza is igazoltak. Az, hogy drága barátnőm és Caminos zarándoktársam, Jutka is velem, velünk fog jönni, csak március 20-án, derült ki. Innentől kezdve már együtt készültünk, ami abban mutatkozott meg, hogy minden este telefonáltunk és megbeszéltük, ki, hol tart az előkészületekben. Nekem a felszerelés adott volt, a teljes Caminos felszerelést vittem magammal. A gondot a cipő jelentette (megint). Rájöttem, a régi és nagyon jól bevált cipőmben már nem vághatok neki egy közel 1000 km-es gyaloglásnak, mert a talpa annyira elkopott, hogy biztos nem bírná ki az utat. Vettem egy "azt hittem ugyanolyat", de kiderült nem jó. A próbagyaloglások során kiderült, valami baj van a felső rész kialakításával. Annyira nyomta a lábfejemet, hogy képtelenség volt benne járni, pedig 22 ezer forintot adtam érte. Visszavittem a boltba, mondták bevizsgáltatják, majd értesítenek az eredményről. Ott álltam pár héttel az indulás előtt, alkalmas és bejáratott cipő nélkül. A Decathlonban több órás próbálgatás után vettem egy túrabakancsot, 15 ezer forint volt. Egyetlenegy 35 km-es próbagyaloglást tettem benne, nem volt semmi gond, jól bírtuk egymást. Hála Istennek jónak tűnt a választás. 
Vettem egy új eső és túranadrágot, polifomot és egy hosszú ujjú sport pulcsit. Ezekkel egészítettem ki a meglévő felszerelésemet. Arra gondoltam, ha bármi hiányzik, minden pótolható lesz. 

Mivel ezt a naplót utólag írom, elmondhatom, nagyon jól csomagoltam. Semmi nem hiányzott és nem vittem olyan dolgot magammal, amit nem használtam volna. 

Gyorsan teltek a napok, és már csak azon kaptam magam, holnap indulunk.

Április 13-án, hétfőn még 13 óráig tanítottam, De a gondolataim már az Úton jártak. Akik tudták, hogy indulok, kedvesen búcsúztak, kollégák és diákok is. Tanítás után pénzt váltottam, 900 lejt és vettem 1-2 apróságot, de a csomagom tartalma együtt volt, bár egyelőre még a gyerekszoba heverőjén, ömlesztve. Még sok tennivalóm volt délután és este, éjszaka fél egykor kerültem ágyba. Akkora sikerült mindent megcsinálnom, nem maradt elvégezetlen feladatom és végül a zsákot is bepakoltam. Hát megint 10 kg lett.

Fáradtan és várakozással teli izgalommal kerültem ágyba, még fél kettőkor is néztem az órát, de utána már nem emlékszem semmire, elaludtam.