Most, hogy zarándokként a szent hegy felé igyekszem, vajon mit tudok kezdeni ezzel a lehetőséggel? Kihozom belőle a legtöbbet, vagy végig a rossz idő miatt fogok nyavalyogni? Jobb emberként térek haza, aki tisztában van vele, hogy kicsoda, vagy csak egy rakás fényképet, néhány szuvenírt meg egy nagyzoló, eltúlzott úti beszámolót viszek magammal? Valóban "meghal egyszer" a rosszabbik felem, vagy tovább cipelem, és tovább táplálom, hogy egyre jobban erőre kapjon?  Valóban azon fogok dolgozni, hogy fölszámoljam a fejemben uralkodó zűrzavart? 

Ian D. Robinson

Nem sokat aludtam az éjszaka, 4:37-kor magamtól felébredtem. Fél hatkor indultunk otthonról, Feri vitt fel Budapestre. Kicsit körülményesen értünk a Szent Anna rétre, de végül szerencsésen megtaláltuk. 7 órára már elég sokan gyűltünk össze, ott voltak a találkozóról megismert csapattagok, több hozzátartozó és mint később megtudtuk, alkalmi kísérőnk is volt szép számmal. Egy közös imával köszöntöttük egymást, kértük a jó Isten segítségét és áldását utunkra. A Normafánál megcsodáltuk a reggeli Budapest látképét, egy városáldást adtunk gyönyörű fővárosunkra. Kb 20-an indultunk neki a városba vezető meredeken ereszkedő útnak. 

 Indulás előtt Jutkával a Szent Anna réten

 Első megállónk a Kútvölgyi templomnál volt, ahol Beatrix nővér köszöntött minket és mesélt a templom történetéről.Kb. egy fél órát pihentünk, majd a Városmajori templomhoz tértünk be. Visszaemlékeztem, hogy 6 évvel ezelőtt itt hoztam meg azokat a döntéseket,  amelyek elindítottak egy olyan úton, ami merőben különbözött az addigi életemtől. Itt határoztam el, hogy a nyári szünidő jelentős részét, Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik gyermekotthonában fogom tölteni önkéntes segítőként. És ez csak a kezdet volt!

Öten a csapatból a Városmajori templom bejáratánál ( mellettem sorban: Piroska, Gizi, Judit és Ágota)

Rövid pihenő után felsétáltunk a Várba. A turisták nagy érdeklődése közepette körbejártuk a Mátyás templomot, majd be is mentünk, természetesen megkülönböztetett figyelem mellett. Ezután lesétáltunk a Dunapartra, átmentünk a Lánchídon és énekszó kíséretében vonultunk a Bazilika felé. Rövid fotózkodás után bementünk a templomba, ahol részt vettünk a mi tiszteletünkre tartott déli misén. Református vallásom miatt passzív szemlélője voltam ezeknek a ceremóniáknak, de valahogy mindig megérintették a lelkemet és mélyen meghatottak.

A Lánchídon, háttérben a Budai Vár

A Bazilika felé

Az Andrássy úton végighaladva értünk ki a Hősök terére. A Városligetben elsétáltunk a Regnum Marianum helyén lévő emlékműhöz, ahol a csapat úgy döntött, hogy a Városligeti Sörsárorban szeretne pihenőt tartani. Már nagyon jól esett a pihenő, igencsak kezdtem fáradni. Egyre erősebben éreztem az éjszakai nem alvásom következményét. Ittam egy kávét, megettem az útra csomagolt szendvicsemet és újult erővel vágtam neki a délutánnak.

Innen a Bosnyák téri templomba mentünk. Itt kaptam a szomorú hírt otthonról, meghalt az egyik nagyon kedves nagynénik, Teri néni. Nagyon elszomorított a hír, különösen azért is, mert az utóbbi időben nem hívtam, nem kerestem Teri nénit. Olyan valamit mulasztottam el, amit már nem tudok bepótolni.

Templomokból és imádságokból nem volt hiány már az első napon sem, de ehhez a zarándoklathoz mindez hozzá tartozott. Rákosszentmihályra érve már nagyon fáradtak voltunk, látszott a csapaton. Egész nap Budapesten az aszfalton, forgalmas utak mellett ballagtunk és még mindenki cipelte a teljes felszerelését is. De innen még két órát gyalogoltunk, már elmúlt 8 óra, mire beszédültünk az árpádföldi plébániára. Nagy szeretetvendégséggel vártak minket. Babgulyás volt és rengeteg süti, ásványvíz, kóla, sör. Amikor bevonultunk a közösségi helységbe, a hívek a Boldogasszony anyánkat énekelték, nagyon megható volt. Az asztal szépen meg volt terítve, nem tudtam a könnyeimet visszatartani.

Este sokáig beszélgettünk, mindenki bemutatkozott. A Mária Rádió készített velünk riportot.

Az utat napközben elég jól bírtam. Amikor a Normafánál lehajoltam, hogy bekössem a cipőmet, megint becsípődött a forgóm. Sántikálva jöttem le a hegyről, minden lépés fájdalmas volt, de bíztam benne, hogy el fog múlni. Ez egy figyelmeztetés volt, hogy nem magától értetődő, hogy minden rendben legyen. Aztán az első templomi pihenőnél észrevétlenül megszűnt a fájdalom. Amikor tovább indultunk, már minden rendben volt.

Napközben hideg és meleg időszakok váltakoztak, de alapjában véve, kellemes volt az idő. Kb. 30-an vonultunk a városon keresztül. Sokat beszélgettünk, ismerkedtünk egymással. Még azt sem tudtam pontosan, ki jön, pontosabban, ki szeretne végigjönni, Csíksomlyóig. Nézegettem, akinek nagy hátizsákja van, az jön, akié kicsi, az nem.

A szállás kellemes csalódás volt, meleg fűtött helységeben tornamatracok voltak a földre lerakva, polifoamra nem is volt szükség. Vacsora után kipakoltuk az asztalokat, leraktuk a földre a matracokat, ott aludtunk. Volt 1 zuhany és 2 WC. Már éjfél lett, mire elkezdtünk nyugovóra térni. Én kimentem a konyhába, elmosogattam, majd írtam a naplómat. Nem akartam elmaradni a krónikával. Mire én is belebújtam a hálózsákba és elnyúltam a matracon, a társaság nagyobb része már aludt. Páran horkoltak, de a füldugó nyugodalmas éjszakát biztosított.

Lefekvéshez készülődve