Megint rossz volt az éjszaka, a tornateremben nagyon hideg volt. A földre rakott koszos matracokkal szembeni undoromat kénytelen voltam legyőzni, így legalább alulról nem fáztam. Egyébként is a matracra ráterítettem a polifoamot, arra jött a zsák, a fejem alá pedig egy nagy kendőt terítettem, hogy még véletlenül se érjen a fejem ahhoz a mocskossághoz. Hiába szedtem magamra minden lehetséges meleg ruhát, mégis fáztam. Ilyenkor egy pléd nagyon jó lett volna. Hátha olvassa valaki illetékes is a naplót és a jövő zarándokai már profitálhatnak a megjegyzéseimből.

Reggel fél nyolcra lehetett misére menni, Jutkával elhatároztuk, nem megyünk. Átvonultunk a szomszédos zarándokházba, ahol tulajdonképpen a szállásunknak lenni kellett volna. Ez egy nagyon szép kulturált zarándokház, fájó szívvel állapítottuk meg, erről bizony lemaradtunk. Nekifogtam naplót írni, mert este erre nem volt lehetőség. Kaptunk egy reggeli előtti kávét is. Itt aztán furcsa dolgokat tudtunk meg a szállás körüli kellemetlenségekről. Mivel a Mária út szervezőitől nem érkezett meg időben a foglalás, a szobákat kiadták kiránduló családoknak. Amikor aztán kiderült, hogy mégis érkezik a zarándokcsoport, a tornaterem volt a megoldás. Állítólag felajánlották, hogy a zarándokszállóról tiszta matracokat lepedővel visznek át a tornaterembe, de a szakaszfelelős szervező azt mondta, nem kell. Pedig milyen sokat számított volna. Nagyon furcsa, hogy a Mária út melletti zarándokszállót a Mária út zarándokai nem vehették igénybe.

Miután a többiek megjöttek a templomból, megreggeliztünk és lassan nekivágtunk a mai távnak is. Akkor még nem sejtettük, milyen megpróbáltatásoknak leszünk részesei a mai napon. Pedig az időjárás nagyszerű volt, a táv nem nagy, a terep sem túl nehéz, de a napi programok nagyon kimerítőek voltak. Ma hétszer volt fogadásunk.

Sajópálfaláról Szikszó felé indultunk. A hegytetőn van 2 kereszt, a szikszóiak emelték. Ott találkoztunk a falbéliek egy kisebb csoportjával, velük együtt vonultunk be a településre. Először az épülő görögkeleti templomhoz mentünk, ahol a félig kész templomban egy kedves szeretetvendégségben volt részünk. Majd meglátogattuk a szikszói idősek otthonát. Nagyon megható volt ez az állomás. Bevonultunk a kis kápolnába, röviden imádkoztunk és az otthon vezetője köszöntött bennünket. Elmondta, sajnos az egyik lakójuk most hagyta el őket örökre, a jó Isten magához szólította őt, így a ház többi lakója tőle búcsúzik, de rövidesen jönni fognak. Rövidesen meg is érkeztek, könnyes szemmel néztük a csoszogó, járókeretes, botra támaszkodó, tolókocsis, remegő kezű és meghatódott idős embereket. Együtt imádkoztunk, majd énekeltünk. Ajándékot is kaptunk tőlük, saját maguk készítette horgolt csillagocskákat. Majd kivonultunk az udvaron levő fedett, árnyékos asztalokhoz és elfogyasztottuk az ebédet. Levest kaptunk és pörköltet. Néhányan, akiknek nagyon csúnya volt a lábuk, az orvosi szobában lekezeltették. Kaptunk jó kenőcsöt, amivel a felfekvéseket is kezelik. Nagyon jó szolgálatot tett a vízhólyagok kezelésénél is.

Az öregek otthonából még a katolikus templomhoz is elmentünk, ahol az ima után szintén volt fogadás is.

A következő helyiség Aszaló volt. Jutkával be sem mentünk a templomba, leültünk a templomkertbe, kicsit leápoltuk a lábainkat. Jutka lába nagyon csúnya és az enyém is egyre jobban fáj. Itt is volt fogadás, bár megfogadtam, ma már többet nem eszek, a majonézes krumplit fasírozottal csak meg kellett kóstolni.

A mai nap legmegrendítőbb élménye Halmajon volt. A templomban imádkoztunk, én szokás szerint az utolsó padban ültem, amikor egy idősebb hölgy megszólított. Megkérdezte, megyek-e Csíksomlyóig, mert szeretne valamit rám bízni. Átadott egy kis dobozkát, kérte, vigyem el Csíksomlyóra, tegyem a Szűzanya lábához. A dobozban a 16 éves unokájának kérése volt, aki gyógyíthatatlan beteg. Benne volt egy Rózsafüzér és a kérés: Drága Szűzanya! Segíts, hogy meggyógyulhassak! Kádár Bianka, Halmaj. Zokogva vettem át a dobozkát, megígértem elviszem Csíksomlyóra és útközben is imádkozunk a kislányért. Innentől kezdve, már nem csak magamért mentem, nekem feladatom, küldetésem lett az útra. A csoporttársaim azt mondták, nem véletlen, hogy éppen engem szólított meg a hölgy.

Mire Kiskinizsre értünk, már nagyon fáradt voltam és a lábam is nagyon fájt. Útközben egy hölgy, aki biciklivel kísért minket, felajánlotta, tolja a csomagomat. Még mindig cipeltem a teljes felszerelésemet. Nem utasítottam vissza a segítséget. Furcsa volt zsák nélkül ballagni, de megállapítottam, sokkal könnyebb. Kiskinizsen egy szabadtéri misén vettünk részt. Jutka szegény nagyon szenved, borzalmasan néznek ki a lábai, fel akarja adni az utat. Azt mondja, nem bír tovább jönni ilyen fájdalmakkal. Vacsorázni sem mentünk, ettünk eleget napközben. Már így is besötétedett, mire a szállásra kerültünk. Szerencsére volt meleg víz, lehetett mosni. Nagy betegápolás kezdődött, mindenki nagyon szenved. Csilla és Ákos segítenek, kezelnek, kenegetnek, masszíroznak. Emeletes ágyas szobában vagyunk, a szállás megfelelő, csak jó lett volna egy kicsit korábban megérkezni.

Képek a 12. napról