Kegyes szemeiddel, tekintsd meg népedet,
segéljed áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.

Reggel a házigazda, Attila reggeliztetett bennünket. Mindenféle finomság került az asztalra. A református parókián gyülekeztünk. A tiszteletes megmutatta a 12. sz-ban épült református templomot, ami az egyik legrégebbi templom Erdélyben.

Majd a Bánffy kastélyt néztük meg. Meghökkentő…

A kastélyt Bánffy Dénes kezdte el építtetni 1650-ben. A kommunizmus idején államosították, de a család egyik leszármazottja, a Marokkóban élő Bánffy Katalin, a rendszerváltás után visszaperelte. A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, melyben építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók segítenek az Erdély Versailles-aként is emlegetett kastély felújításában.

Korabeli leírásokban így szerepel a kastély:

„A bonchidai szépséges kastély nem csupán a Mezőség, hanem egész Erdély egyik legbecsesebb értéke volt. Különösen a főlépcső volt álomszép. Az istállókat Schünbrunn istállói nyomán tervezték. Látványnak is pompás volt. Az istállók előtt előcsarnok húzódott, középen szökőkút állott, ágaskodó lovasszoborral. Ettől jobbra és balra kezdődtek az istállók. Az első világháború előtt Bánffy György híres ménest tartott. A kastély módfelett ízlésesen, drága régi bútorokkal volt berendezve. Megragadóak voltak a gyönyörű kályhák és az antik falikárpitok. A társalgó különösen szép volt, melynek falát régi kínai mintás angol szövet borította, mely százesztendősnél is öregebb lehetett, de a színek egészen frissen ragyogtak. A szalon bútorait az előbbi anyaggal húzták be, mintája és színvilága varázslatosan hatott.”

Elég későn indultunk tovább, már 9 óra is elmúlt. Az este és az éjszaka kiadós eső volt, ezért úgy döntöttünk, nem a kijelölt földúton, hanem az aszfaltos főút mellett fogunk menni.

Többször tartottunk pihenőt falusi kocsmáknál. A falvak nagyon elmaradott külsőt mutattak. Az épületek lepusztultak, minden elhanyagolt. Hiába lengedezik mindenütt az EU-s zászló, fényévnyi a távolság. Az egyik kocsma WC-jének már a közeléből is undorodva fordultam vissza. Mindenütt panaszkodtak a vendéglátósok, hogy szigorú törvényekkel ellehetetlenítik a kiskereskedőket, de egy falusi kocsma működhet lehetetlen illemhellyel, kézmosási lehetőség nélkül. És ezt nem csak egy faluban tapasztaltuk.

Róttuk rendületlenül a kilométereket, Gizivel már nagyon vágytunk egy finom kávéra. És ekkor… , egy szép vendéglő került az utunkba, a Szászrégenbe vezető főút mellett. Nem kellett sokat kéretni a többieket sem, betértünk egy kis pihenőre, frissítőre. A sok lepukkant falusi kocsma után felüdülés volt a szép és kulturált hely, kifogástalan mellékhelységekkel és még a kávé is finom volt.

Gizi lovagol

Zsolti Jancsi hátán

Már reggel felvettem az esőnadrágot, abban voltam egész nap, de az eső csak késő délután érkezett meg. Kb. egy órát mentünk szakadó esőben. A cipőm is teljesen átázott.

Amikor a szállást megláttam, nagyon elkeseredtem, csak ültem egy padon a szoba közepén. Rázott a hideg, mindenem csupa víz volt, még a könnyeim is kipotyogtak. 30 km-t mentünk a mai napon és egy ilyen borzasztó hely lett a szállásunk. Mócson a használaton kívüli református parókia épületében lettünk elszállásolva. Nem volt fürdőszoba, WC kint az udvaron, borzalmas állapotban. Inkább választottuk a kert végét, de a budiba nem mentünk be. Még kívülről is borzalmas látvány volt, hát még belülről. Aztán elkezdtünk berendezkedni. Először is madzagokat húztunk ki, hogy a vizes ruháinkat ki tudjuk teregetni. Majd Gizivel kiválasztottunk magunknak egy sarkot, és megvetettük ágyikónkat, vagyis leraktuk a polifoamokat a csupasz földre. Nagyon rideg, barátságtalan hely volt. Nem voltak nagy igényeink, de minimum egy fürdőszoba elvárható lett volna. De aztán… minden jól alakult. Megjelent Küsü atya, aki hozott matracokat, így már nem kellett a csupasz földön aludni. És hoztak finom vacsorát is. A legbelső romos helységből előkerült egy asztal, megterítettünk és jól bevacsoráztunk. Végül is egész jó hangulatban töltöttük az estét. Már a fél szoba aludt, szokás szerint én még a naplómat írtam, amikor Zsolt, a lovas zarándok ismét mesélni kezdett életéről, kalandjairól, a székely emberekről. Akik még fent voltunk szájtátva hallgattuk, néha sírtunk a meghatottságtól, néha fuldokoltunk a nevetéstől. Így utólag azt gondolom, szép este volt. De azért egy fürdőszoba nagyon jó lett volna!

Lábápolás

Gizi fekhelye

Nagyon fáztam

Vacsoránál

Ilyen lett a fekhelyünk Küsü atya matracaival komfortosítva

 A Bánffy kastély