Amíg szívem dobog, Szűz Mária,
Nem szűnik szeretni téged soha.
Szívem szerelme, hódolat szaván
Sóhajt föl hozzád: Üdvözlégy, Anyám.

Szívem öröm érje vagy búbánat,
Egyik sem nyomja el a szent vágyat,
Hogy dicsérjelek, hódolat szaván
Naponta zengem: Üdvözlégy, Anyám.

Reggel 6-kor ébredtünk. Sajnos kicsit fáztam az éjszaka, csak a zsákba bújtam be, nem jutott mindegyikünknek paplan. Reggel felé próbáltam Gizihez közelebb bújni és az ő paplanjának legalább az egyik sarkát megkaparintani, de akkor ez már nem sokat segített. Fél nyolcra mentünk reggelizni az étterembe. Egy db szafaládét kaptunk, a fiúk nem laktak igazán jól vele. Nekem még sok is volt, felét átadtam a nagyobb étkűeknek.

Indulás előtt Nagysármáson, mellettem az ottani református tiszteletes

Nagysármást magunk mögött hagyva, rögtön egy nagy emelkedővel kezdtük a napot, majd dimbes-dombos terepen vonultunk rendületlenül.

Uzdiszentpéter előtt egy tanyára hívogatott egy fiatalember, de már úgy kiabált utánunk, amikor elvonultunk a házuk előtt. Gyuri azt mondta, nem állunk meg, nem megyünk vissza, csak barátságosan integettünk neki. De Zsolt, Józsi és Feri, akik kicsit lemaradva jöttek a csoport után, megálltak nála. Akkor még nem is gondoltuk, milyen szerető és kedves vendégfogadást hagytunk ki. A csapat ment tovább, mert Zoli jelezte, Uzdiszentpéteren egy család fog várni bennünket. A ház elé érve azonban hiába kopogtattunk, a gazda csak azután bukkant elő, hogy Zoli kinyitotta a beakasztott kaput és bement az udvarra. A háziasszony még később jött elő. Egy darabig szinte szótlanul ott ücsörögtünk az udvaron, már kezdtük magunkat kellemetlenül érezni, de miután a háziak pálinkával és borral kínáltak, rögtön jobb hangulatunk lett. Én is ittam egy kis vörösbort. Közben megérkeztek a tanyán lemaradt társaink. Kitettük a zászlót a kapura, így tudták, hol vagyunk. Rögtön elkezdték mesélni, milyen emberekkel találkoztak. A fiatalember, aki a csoport után kiabált, édesanyjával él azon a tanyán. Románok voltak, csak egy nagyon keveset tudtak magyarul. Sajnálhatjuk, hogy nem fogadtuk el az invitálást, hihetetlen kedvesek voltak. Jancsinak a lónak adtak fél zsák kukoricát, megpatkolták, mert észrevették, hogy kilazultak a patkószögek. A fiúkat meg felpakolták egy tábla szalonnával, 20 tojást főztek, zöldhagymát, juhsajtot, friss kenyeret adtak, és akartak adni egy nyulat is, hogy majd főzzük meg. Ahogy Józsiék ezt elmesélték, nem akartuk hinni, de ott volt a ló hátán minden bizonyíték. Rövidesen indultunk is tovább, és igazi meglepetésünkre, a háziak is csomagoltak nekünk útravalóul szalonnát, juhsajtot, és 1-1- üveg pálinkát és bort is.

Alig értünk ki a faluból, mindenki jelezte, éhes és szívesen megkóstolná a csomagolt finomságokat. Egy füves részen telepedtünk le. Gizi leterítette az esőköpenyét, az volt az abrosz, letelepedtünk köré a fűbe és jól belakmároztunk. Finomabb ebédet még álmodni sem lehetett volna, azt ettük, amit a román tanyán csomagoltak. Isten áldja őket értre!

Ebéd a természet lágy ölén és Gizi esőköpenyén

Teli gyomorral indultunk tovább, még sok kilométer volt előttünk. Már átléptük a 700. kilométert. Kis falvakon, dimbes-dombos utakon ballagtunk. A fiúk jókedvű nótázása kicsit feledtette a fáradtságot. Rövidesen ismét magyar falvakba értünk, ahová már kibontott zászlókkal, magyar nótákat énekelve vonultunk be. A falusi emberek lelkesen integettek mindenfelől.

Mezőmadaras előtt egy férfi szólította megállásra a csapatot, várjunk, adni akar egy liter pálinkát. A jó ember Bodó Péter volt. Énekeltünk neki egyet köszönet képen, könnybe lábadt szemekkel hallgatta.

Jó hosszú gyaloglással értünk Mezőmadarasra. Itt már szinte mindenki magyar. Nagyon elfáradtam megint, estefelé, már a sor végén ballagtam. Gizi ma jó formában volt, nagyon bírta a tempót, jó messze tőlem, az élmezőnyben vágtázott. Gondoltam, majd foglal nekem egy jó szobát. Mondtam is neki: Gizella bízom benned, Gizella bízom benned!

Kétágyas szobába kerültünk, Gizi már ott heverészett, mire én bevánszorogtam. A zarándokszálló egész jó lett volna, ha 1-2 apróságra odafigyeltek volna.

• Az egész ház tele volt bontott nyílászárókkal, a fiúk pakolták el, hogy a szobákba bejuthassunk, vagy egyáltalán le tudjunk ülni.
• Az emeleten volt egy WC mosdóval, nagyon megörültem neki, de sajnos a víz nem folyt. Ezt viszont csak akkor vettem észre, amikor már belepisiltem a WC-be. A konyhából vittem fel egy vájling vizet, azzal tudtam leöblíteni.
• A földszinti mosdó helység szét volt verve, átalakítás miatt. Az egyetlen zuhanyfülke tele volt építési törmelékkel, nem folyt le benne a víz.
• Mosdókagyló csak a WC-ben volt, ott meg nem volt villany, kiégett az égő. A háziasszony, Izolda, ígérte, kicseréli, de az ottlétünk ideje alatt ez nem történt meg.
• A WC teteje nem volt rászerelve, folyton leesett.

De: kényelmes ágyneműs ágyak voltak, volt meleg víz, bent WC és még működött is. Igaz 17 főre csak 1 zuhany, 1 WC, és ráadásul együtt a kettő, de megoldottuk. Azért voltunk 17-en, mert itt ismét összefutottunk a svájci csapattal, akik négyen voltak.

A vacsora most is nagyon finom volt, savanyú salátaleves, párizsi szelet, hagymás rizs és uborka.

Vacsora után a szobánkban sokáig beszélgettünk. Gizinek újabb vízhólyagjai lettek. Az enyém gyógyul szépen, hála Zolinak, aki minden reggel és este lekezeli, leragasztja. Beszélgetés közben megmasszíroztuk fájós lábainkat, majd elég későn, 10 óra után mentünk aludni.

Képek a mai napról

Atyaisten szép leánya, Mária, segíts!
Fiúisten édesanyja, Mária, segíts!
Téged megyünk köszönteni,
Méltóztassál meghallgatni.
Mindennemű szükségünkben, Mária segíts!

A mai nap beszámolóját ismét azzal kezdem, jól aludtam az éjszaka. Először jól felöltöztem, féltem, hogy hideg lesz, de aztán kénytelen voltam nekivetkőzni, csak egy réteg ruha maradt rajtam. Az atyától kaptunk egy plédet, Gizivel közösen magunkra húztuk, nem fáztunk.

Reggel 6 órakor volt az ébresztő. Este az atyáék rengeteg mindent hagytak nekünk reggelire, semmiben nem szenvedtünk hiányt. Bevágtunk 2 üveg zakuszkát, mellé bőven juhsajtot, kolbászt, vajat, lekvárt, kalácsot. Majd összepakoltunk és 8-kor elindultunk.

Reggeli közben

Indulunk

Egy helyi nyugdíjas tanár bácsi vezetésével mentünk végig a falun. A közel 1500 lakosból 130 magyar ember él itt. Megnéztük a barokk stílusú római katolikus templomot is, amely 1783-ban épült, egyik harangja 1538-ból való. Sajnos már végnapjait éli a helyi közösség, általában 3 fő van a szentmisén. Megilletődve néztük a valaha szebb napokat megélt padsorokat és a templomkertet is. Zsolt szólalt meg közülünk elsőnek: Aztán itt ne csendesüljön el az ember lelke!

A római katolikus templom Mócson

...és a temető a templom mellett

Mócsot a cigánysoron keresztül hagytuk el. Itt sajnos megint egy kicsit eltértünk a kijelölt útvonaltól. Egy jó nagy emelkedőn kellett felkapaszkodnunk, hogy visszatérjünk a helyes útra. Nagyon rövid nap volt a mai, csak 15 km-t kellett megtenni. Két román falun mentünk keresztül, ilyenkor nem volt integetés, nótázás, a zászlókat sem lobogtattuk. Nagyon jól haladtunk, különösen azt a szakaszt élveztem, amikor a többiek biíztatására felültem Jancsi hátára és kb. egy fél órát lovagoltam.

Majd ismét egy jókora emelkedő következett, ahová felérve már láttuk Nagysármás házait. Fél egyre már meg is érkeztünk, a főtéren levő étteremben ebédeltünk. Krém raguleves, sült hús rizzsel és krumplival volt, miután ezt bevágtuk még töltött káposztát is hoztak. Ez már túl sok volt nekem, a káposztát meg sem kóstoltam.

Ebéd után átballagtunk a református templom melletti kollégiumba, amit szintén Kallós Zoltán hozott létre, ott volt a szállásunk. Jelenleg 9 gyermek van a kollégiumban azokból a környező falvakból, ahol már nincs magyar nyelvű oktatás. Nagyon szép az épület, igazán kulturált körülmények közé kerültünk még akkor is, ha mi 4-en lányok egy raktárhelységbe lettünk elhelyezve, ahol 4 matrac volt a földre letéve, de volt külön fürdőnk meleg vízzel és WC-vel. Mivel az előző este nem volt lehetőségünk fürödni, első dolgunk volt, hogy lezuhanyoztunk és tiszta ruhát is vettünk volna, ha a csomagjaink már megérkeztek volna. A levetett ruháinkat beraktuk a mosógépbe, mi meg lepedőt csavartunk magunkra és úgy heverésztünk a matracokon. Egy tetőtéri helységben voltunk, gyönyörűen sütött a nap, élveztük a pihenést. Amikor lejárt a mosógép, az esőköpenyeinkbe bújtunk bele, úgy mentünk teregetni az udvarra. Nagyon nevetségesek voltunk, jókat rötyögtünk magunkon. A „hálószobánk „sarkában volt néhány ruhával teli zsák, gondolom adomány a gyerekeknek. Gizi mondta, keressünk magunknak valami ruhafélét, mert a saját holmijaink ki tudja, mikorra érkeznek meg. Először csak gyerekruhák kerültek elő a zsákokból, de aztán Gizi és Kriszti előhalásztak maguknak valamiféle használható ruhát. Betegre nevettük magunkat, ahogy felöltöztek.

6 óra után érkezett meg Küsü atya a csomagjainkkal. Rögtön tiszta ruhába vágtuk magunkat, elég volt a lepedőbe burkolózásból. Vacsizni lementünk a főtéri vendéglőbe, sült húst kaptunk krumplipürével. Vacsi után, Gyuri, Gizi és én elmentünk egyet sétálni, kevés volt a mai kilométerünk. Egy boltban vettünk egy kis édességet. Hazafelé láttuk, az egyik ház előtt egy idős bácsi üldögél. Füleltem-füleltem, és kivehető volt, hogy magyarul énekelget. Arra felé kanyarodtunk és már én is bekapcsolódtam a nótába: …Hej, élet, be gyöngyélet, ennél szebb sem lehet, csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret. Szóba elegyedtünk és így ismertük meg Szabó Sanyi bácsit, aki 83 éves és szinte teljesen vak. Egyedül él, a szomszéd hölgy viseli gondját. Lekuporodtunk mellé és beszélgetni kezdtünk. Nagyon örült nekünk, össze- vissza puszilgatta kezünket a búcsúzáskor. Nagyokat hallgatva ballagtunk vissza szálláshelyünkre. Sanyi bácsival való véletlen találkozás is zarándoklatunk egyik felejthetetlen és igen megható élménye volt. Bár a véletlenekről Küsü atya felejthetetlen mondása: A véletlen, a jó Isten művészneve.

„Otthon” még a tiszteletes úrral beszélgettem egy darabig. Elmondta, szeretnék a kollégium létszámát bővíteni, és, hogy működésüket a magyar állam támogatja.

Ezen a szálláson aludt az a 4 svájci zarándok is, akikről már pár napja hallottunk, hogy szintén úton vannak, de még nem találkoztunk velük. Sőt valamilyen osztrák vendégcsoport is ott éjszakázott. Este fúvós koncertet adtak az egyik földszinti nagyobb teremben. Mi csak hallgattuk a zenei foszlányokat, nem mentünk le. Pihentünk, hiszen másnap ismét nehéz nap várt ránk, 30 km.

Napközben

Először Zilahon könnyeztük meg, amikor Zsolt, a zarándokcsoport legfiatalabb tagja elmondta nekünk a következő verset! Majd Mócson tette szebbé az esténket ennek hallgatása.

Kovács Ákos: Hét Parancsszó

Szeresd az Istent, Teremtődet. Égnek, és Földnek Urát!
Tudd, hogy teremtmény vagy, és legyél hálás, hogy itt lehetsz, szeretni mindeneket!
Szíved a tömérdek szépségbe úgyis belészakad!
Ez a Szeretet Parancsszava.

Legyél gyenge, és tűrj. Hatalmas erőd ettől növekszik.
Soha ne mutasd, soha ne használd, soha ne pusztíts.
Szabad vagy! Emeld fel magad, emeld fel a földet!
Ez az Erő Parancsszava.

Nincs megismerés, nincs tökéletesség!
De a megismerés, és a tökéletesség vágya mindenkinek kötelező.
Nincs a találás, csak keresés van, de kutatni és tanulni kell! Nyújtózni kell a Fény felé!
Ez a Bölcsesség Parancsszava.

Új, és tiszta légy minden nap. Ne tűrd a bűnt, és a mocskot,
Számoltasd el magad. Ne emlékezz, és ne felejts. Karnyújtási körben felelős vagy a világért,
Önmagadért és önvalódért.
Ez az Erény Parancsszava.

Most kell élned! Most élned kell! Hited az őseredet gyökerén növekszik, ha hagyod. Hagyd hát!
A férfi Istent keresse, a nő az Istent kereső férfit.
Ez a Hit Parancsszava.

Egyetlen igazság van! Nincsenek nézőpontok. Ne pazarold a kiszabott idődet,
Tudván tudd a teremtés törvényeit, és ne harcolj ellenük.
Tanulj meg örülni korlátaidnak.
Ez az Igazság Parancsszava.

Szárnyalj szabadon! Lázadj, és élj! Keresd a szerelmet, serkentsd alkotásvágyadat,
Ne félj semmitől, menj el a szakadék széléig, add magad, olvadj fel, teremts!
Ez a Szerelem Parancsszava.

A Hét Parancsszó egyetlen hanggá olvad össze: Szeress!

Kegyes szemeiddel, tekintsd meg népedet,
segéljed áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.

Reggel a házigazda, Attila reggeliztetett bennünket. Mindenféle finomság került az asztalra. A református parókián gyülekeztünk. A tiszteletes megmutatta a 12. sz-ban épült református templomot, ami az egyik legrégebbi templom Erdélyben.

Majd a Bánffy kastélyt néztük meg. Meghökkentő…

A kastélyt Bánffy Dénes kezdte el építtetni 1650-ben. A kommunizmus idején államosították, de a család egyik leszármazottja, a Marokkóban élő Bánffy Katalin, a rendszerváltás után visszaperelte. A kastély helyreállítására 2001-ben nemzetközi program indult, melyben építész, mérnök, művészettörténész és tájépítész egyetemi hallgatók segítenek az Erdély Versailles-aként is emlegetett kastély felújításában.

Korabeli leírásokban így szerepel a kastély:

„A bonchidai szépséges kastély nem csupán a Mezőség, hanem egész Erdély egyik legbecsesebb értéke volt. Különösen a főlépcső volt álomszép. Az istállókat Schünbrunn istállói nyomán tervezték. Látványnak is pompás volt. Az istállók előtt előcsarnok húzódott, középen szökőkút állott, ágaskodó lovasszoborral. Ettől jobbra és balra kezdődtek az istállók. Az első világháború előtt Bánffy György híres ménest tartott. A kastély módfelett ízlésesen, drága régi bútorokkal volt berendezve. Megragadóak voltak a gyönyörű kályhák és az antik falikárpitok. A társalgó különösen szép volt, melynek falát régi kínai mintás angol szövet borította, mely százesztendősnél is öregebb lehetett, de a színek egészen frissen ragyogtak. A szalon bútorait az előbbi anyaggal húzták be, mintája és színvilága varázslatosan hatott.”

Elég későn indultunk tovább, már 9 óra is elmúlt. Az este és az éjszaka kiadós eső volt, ezért úgy döntöttünk, nem a kijelölt földúton, hanem az aszfaltos főút mellett fogunk menni.

Többször tartottunk pihenőt falusi kocsmáknál. A falvak nagyon elmaradott külsőt mutattak. Az épületek lepusztultak, minden elhanyagolt. Hiába lengedezik mindenütt az EU-s zászló, fényévnyi a távolság. Az egyik kocsma WC-jének már a közeléből is undorodva fordultam vissza. Mindenütt panaszkodtak a vendéglátósok, hogy szigorú törvényekkel ellehetetlenítik a kiskereskedőket, de egy falusi kocsma működhet lehetetlen illemhellyel, kézmosási lehetőség nélkül. És ezt nem csak egy faluban tapasztaltuk.

Róttuk rendületlenül a kilométereket, Gizivel már nagyon vágytunk egy finom kávéra. És ekkor… , egy szép vendéglő került az utunkba, a Szászrégenbe vezető főút mellett. Nem kellett sokat kéretni a többieket sem, betértünk egy kis pihenőre, frissítőre. A sok lepukkant falusi kocsma után felüdülés volt a szép és kulturált hely, kifogástalan mellékhelységekkel és még a kávé is finom volt.

Gizi lovagol

Zsolti Jancsi hátán

Már reggel felvettem az esőnadrágot, abban voltam egész nap, de az eső csak késő délután érkezett meg. Kb. egy órát mentünk szakadó esőben. A cipőm is teljesen átázott.

Amikor a szállást megláttam, nagyon elkeseredtem, csak ültem egy padon a szoba közepén. Rázott a hideg, mindenem csupa víz volt, még a könnyeim is kipotyogtak. 30 km-t mentünk a mai napon és egy ilyen borzasztó hely lett a szállásunk. Mócson a használaton kívüli református parókia épületében lettünk elszállásolva. Nem volt fürdőszoba, WC kint az udvaron, borzalmas állapotban. Inkább választottuk a kert végét, de a budiba nem mentünk be. Még kívülről is borzalmas látvány volt, hát még belülről. Aztán elkezdtünk berendezkedni. Először is madzagokat húztunk ki, hogy a vizes ruháinkat ki tudjuk teregetni. Majd Gizivel kiválasztottunk magunknak egy sarkot, és megvetettük ágyikónkat, vagyis leraktuk a polifoamokat a csupasz földre. Nagyon rideg, barátságtalan hely volt. Nem voltak nagy igényeink, de minimum egy fürdőszoba elvárható lett volna. De aztán… minden jól alakult. Megjelent Küsü atya, aki hozott matracokat, így már nem kellett a csupasz földön aludni. És hoztak finom vacsorát is. A legbelső romos helységből előkerült egy asztal, megterítettünk és jól bevacsoráztunk. Végül is egész jó hangulatban töltöttük az estét. Már a fél szoba aludt, szokás szerint én még a naplómat írtam, amikor Zsolt, a lovas zarándok ismét mesélni kezdett életéről, kalandjairól, a székely emberekről. Akik még fent voltunk szájtátva hallgattuk, néha sírtunk a meghatottságtól, néha fuldokoltunk a nevetéstől. Így utólag azt gondolom, szép este volt. De azért egy fürdőszoba nagyon jó lett volna!

Lábápolás

Gizi fekhelye

Nagyon fáztam

Vacsoránál

Ilyen lett a fekhelyünk Küsü atya matracaival komfortosítva

 A Bánffy kastély

Boldogasszony anyánk
régi nagy pátrónánk,
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról
ne felejtkezzél el
szegény magyarokról.

A reggelit 8-ra ígérték a vendéglátóink, úgy gondoltam, alszom legalább 7-ig, de már 6 óra előtt mozgolódtak a hálótársaim. Kilencen aludtunk a belső szobában, jó volt, kényelmes, tiszta. Volt ágynemű is, de a zsákba is bebújtam. Jól kialudtam magam. Fél hét felé kezdtem kikászálódni az ágyból és összepakolni. Gizi kutatott egy kicsit a konyhában és talált kávét, főzött nagyon finomat. Zoli pedig elment”házalni”, szerzett három bögre tejet. Így aztán nagyon finom kávét ittunk. Én vállaltam a teafőzést, a többiek terítettek. Nyolcra jöttek a vendéglátók, hozták a reggelit. Mindenki 2 db tükörtojást és egy jó darab sült szalonnát kapott. Én a felét odaadtam a fiúknak és inkább egy kis lekváros kenyeret majszolgattam.

REGGEL KIDÉN

Zoli és Zsolt jókedvűen kezdik a napot

Gizi feszít büszkén a nemezelt süvegben

Zászlólobogtatás

A szállásunk

Zoli a reggeli kávénk megmentője

Reggelizünk

Reggeli a másik asztalnál

A két hölgy, akik Kidén gondoskodtak rólunk, középen Gyuri

A fatemplom, melyet Szent György tiszteletére ajánlottak

Lett ¾ kilenc, mire elindultunk. Mindkét forgóm fájt egy kicsit, ezért már reggel vettem be fájdalomcsillapítót. Nem tudom, ez játszott-e közre, de egész jól bírtam a napot. Az is igaz,Gyurival beszélgettünk hosszan, észrevétlenül és gyorsan telt az idő. Jó meleg volt, de nem volt nehéz a terep. Aszfaltúton ballagtunk, semmi árnyék nem volt.

Két rövid pihenőt tartva, egy órakor már Válaszúton voltunk. Itt áll a Bánffy család kastélya, itt született Wass Albert (1908–1998) erdélyi író. A kastély kerítésére felkötöttünk egy darab nemzeti színű szalagot. Zoli jó magasra mászott vele. Remélem, senki sem vette a fáradságot azóta, hogy utána másszon és letépje!

A Kallós Zoltán által alapított szórványkollégiumban táboroztunk le. Jó sokáig várakoztunk, mert 4 órára ígérte a Duna TV, hogy jön és riportot készít, hát most nem velünk, hanem a lovas zarándokkal. Zsolt meg is adta a módját az interjúnak, díszes lovas öltözetbe vágta magát, úgy várta a tévéseket. Várakozás közben megnéztük a gyönyörű Népművészeti Központot. Csodálatos és nagyon gazdag gyűjteménynek ad otthont ez a múzeum.

Közeledünk a Kallós Alapítvány Szórványkollégiumához

Mindenki másként töltötte a pihenőidőt

16 óra után jött meg a Duna TV stábja, jó fél órával később indulhattunk tovább. Szűk egy óra alatt értünk Boncidára, ahol a református tiszteletes fogadott minket. Csomagjaink már ott voltak a parókián. Családoknál voltunk elszállásolva. Minket (4 lányt és Gyurit) a Rigó család (Ildikó és Attila) fogadott be. Szép nagy házuk volt, az emeleti szobákat kaptuk meg. Gizivel kerültem egy szobába.

Közeledünk Bonchidához

Este misére mentünk. Küsü atya közvetlenségéről, kedvességéről és humoráról már meséltek, akik ismerték. Most személyesen is megtapasztalhattuk, valóban a hívekhez szól. Mindenki szívét lelkét megérintette beszédével. Mire hazaértünk, hatalmas felhőszakadás kerekedett, de már nem számított, biztonságos fedél volt a fejünk felett. Ildikó, a háziasszony finom és több fogásos vacsorát készített. Volt savanyú leves, töltött káposzta, párolt zöldség, sült hús, párizsi szelet. Ettünk megint rendesen, nem zavartattuk magunkat. Mint a porszívó a port, úgy szippantottuk fel a tálak tartalmát. A finom vacsorához jófajta borocska is tartozott. Már teljesen a züllés útjára tértem, megint ittam.

És még néhány kép a mai napról

       Árvák és özvegyek sírását hallgasd meg,
        Könyörgésünket, oh, Mária, ne vesd meg!
        Békét adj szívünknek, békét családunknak,
        Békét nemzetünknek, békét a világnak!

Az este, amikor lefeküdtem, nagyon fájt a lábam. Gondoltam, kellene bevenni fájdalomcsillapítót, de nagyon nem akaródzott kibújni a zsákból. Így csak forgolódtam, nyöszörögtem, sehogy sem találtam a helyem. Aztán 10 óra után hívott Feri telefonon. Egy pillanat alatt kiugrottam az ágyból, kimentem a folyosóra, így beszéltünk egy kicsit, én suttogva, mert már mindenki aludt. Mindenfelől horkolás hallatszott. Ha már úgyis felkeltem, vettem be gyógyszert is. Visszafeküdtem és lassan el is aludtam.

Reggel már 6 óra előtt mozgolódtak a lányok. Nyugodtan voltam, nem kellett sietni a fürdőbe, négy nőre jutott 2 WC és egy zuhany. Reggelire is kinn a teraszon terítettünk, ugyanott volt tegnap a vacsora is. De míg tegnap kellemes volt az idő, most reggel nagyon hideg volt. A fiúk közül többen a pokrócokat csavarták magukra, úgy ültek a reggeli asztalhoz. Kb. 3 fok lehetett. Forró teát, kávét, tejet, sajtot, szalámit,tojást kaptunk reggelire.

Fél nyolckor indultunk. Jó tempóban haladtunk, az idő is gyorsan melegedett. Óránként tartottunk rövid pihenőt, egész jó volt. Voltak jó kis emelkedők, izzadtam megint rendesen, de nagyon élveztem. Kicsit fájt a lábam, de ismét vettem be egy fájdalomcsillapítót, így már elviselhető lett.

Nagyesküllő Kolozs megyei település. 1880-ban 761 lakosából 47 volt magyar, ma már nem laknak itt magyarok. A falu kis kocsmája előtt tartottunk déli pihenőt. Reggel csomagoltunk szendvicseket, azt ettük.Itt már a táv felénél tartottunk.

Már dél elmúlt, mire tovább indultunk.

A délutánt nagyon nehezen viseltem. Folyton lemaradtam, a sor végén ballagtam. Az járt a fejemben, legjobb lenne otthon lenni, vagy egyedül, saját tempóban ballagni. Gyuri bácsi a kereszttel ment, mint a csapágyas kordé, nem bírtam vele a tempót tartani. Egy darabig még mondogattam neki, vegyen vissza a tempóból, de aztán meguntam, és inkább vállaltam, hogy a sor végére maradok, ami nem volt rám jellemző.

Gyuri bácsi ment, mint a csapágyas kordé

 Magyarfodorházán, már többen köszöntek magyarul. A szép nevű faluban kb.100 magyar ember él, a lakosság 1/3-a. Református temploma is van.

Sok dombot másztunk meg, mire fél hatra Kidére értünk. Itt a református közösségi házban aludtunk. Egész jó hely. Kicsit zsúfoltan voltunk, de teljesen megfelelő zarándokszállás. A kellemes teraszon vacsoráztunk. A helyi asszonyok nagyon finom vacsorát készítettek. Kaszás leves volt, pörkölt, csőtészta, savanyú uborka és még egy kis desszert is, madártej szelet.

Még vacsora előtt lezuhanyoztam, vacsora után pedig rögtön ágyba bújtam. Nagyon- nagyon el voltam fáradva. Nem is tudom, hogy lehetett kibírni a napot. Néha már azt vártam, hogy valahol összerogyok. Utólag már nagyon sajnálom, de arra sem volt erőm, hogy elmenjek a falu templomait megnézni. A falu templomai közül műemléki szempontból egyértelműen a legértékesebb a 13. században épült református templom, amely csaknem teljesen megőrizte eredeti formáját. A katolikus templom a 18. században épült, de csak 1837-ben szentelték fel. Ha legközelebb arra járok, mindenképpen megnézem a tájházat is. Kide nagyon szép fekvésű 90 %-ban magyar református falu Kolozs megyében.

A mai nap szenzációja: újra lett vízhólyagom! Zoli este lekezelte nem csak az én lábamat, de mindenkiét, akinek gondja volt. Még egy kis lábmasszázst is kaptam vigasztalásul.

A képek szerint, nem csak én voltam fáradt, nem csak én szenvedtem

Aki hittel, reménnyel Őbenne bízik,

az soha életében nem csalatkozik.

Édes Anyánk, hozzád jöttünk,

lángadozva, mert szeretünk.

Ó, Szűz Mária!

Hogy köszöntsünk, úgy mint egykor az Úr angyala.

Reggel 6-kor ébredtünk. Egész jó helyünk volt a kis házban. Vastag matracok voltak a földön, nem volt hideg, a zsákokban aludtunk. Egy közeli büfében vettem egy kávét, a közös ellátmányban találtam mákos kalácsot, azt ettem hozzá reggelire. Az atya búcsúzóul még adott egy rövid áldást a templomban, ráadásul vállalta, hogy a mai napon ő fogja szállítani csomagjainkat a következő szálláshelyig.

Zilah, Szilágy megye székhelye, 100 évvel ezelőtt a lakosság ¾-e volt magyar, ma kb. 15 %-a. A főtéren áll báró Wesselényi Miklós, az árvízi hajós szobra, ami földosztás közben ábrázolja a nagy reformkori politikust. Rövid fényképezkedést tartottunk a szobornál, majd elindultunk a városból kifelé. Már itt megkezdődött a felfelé menetelés, bár ez még csak a kezdet volt. Egy parkerdőn keresztül hagytuk el teljesen Zilahot. Majd egy erdei útra kanyarodva, megkezdtük a Meszes megmászását. Nagyon meredek volt az út, de szép nyugodt tempóban, bár izzadva és lihegve értünk fel a csúcsra. Azt hittük az ereszkedés könnyebb lesz, de tévedtünk. Végig kidőlt fák voltak az úton. A fiúk egy darabig próbálták az utat felszabadítani, de egy idő után feladták. Nem is tudtunk a kijelölt úton maradni, botladoztunk az ágakon keresztül, amerre tudtunk. Csak arra vigyáztunk, nagyon ne térjünk el az eredeti útvonaltól. Ezt Zoli és János ellenőrizte GPS segítségével. A fiúk egyébként nagyon rendesek voltak, mindenben segítettek. Szükség is volt rá helyenként 1-1 nagyobb fatörzsön való keresztülmászásnál, vagy egy nagyobb árkon való átkelésnél. Jó dolgunk volt, nekünk, lányoknak, mi voltunk 4-en a fiúk meg 9-en. Még mindig ott volt velünk Zsolt, ma estére várta, hogy megérkezzen a lova, Jancsi.

Pihenő a parkerdőben

A Meszes

Dél körül sikerült kikeverednünk az erdőből és egy vendéglőnél pihenőt tartottunk. Mindenkinek rendeltünk paraszt csorbát, ettem egy tányérral, majd utána tejfölös kenyeret torkoskodtam. Itt vettem észre, hogy nincs meg a szandálom. Azt hittem Zilahon hagytam a szálláson, nagyon mérges voltam magamra miatta. Este, amikor megérkeztünk, első dolgom volt megnézni az autóval szállított csomagomat. Benne volt a szandi, nagyon örültem neki.

A délután nagyon hosszú volt, még 20 km-t kellett megtenni, az ebédig tulajdonképpen alig haladtunk. Változó nehézségű terepen mentünk, lendületes, jó tempóban.

Alsóegregyen egy kocsma előtt tartottunk pihenőt. A román kocsmáros barátságosan fogadta a zarándokcsoportot, Gyuri elmondta, minden évben tartanak itt egy kis pihenőt. A faluban ma már csak románok laknak, ezért is volt meglepő, amikor megjelent a magát „a falu egyetlen magyar emberének” mondó férfi, aki magyarságát igazolva komoly magyar nótázásba kezdett. Nehéz lett volna megállapítani, ki élvezte jobban a találkozást, mi, vagy ő, de a lényeg, hogy jókedvű nótázással, emberünk a falu széléig kísért minket. A falut a cigánysoron keresztül hagytuk el.

Innen már eléggé fáradtan, óránkénti pihenővel, este 6 óra után értünk Hídalmásra, ahol a református egyház által üzemeltetett szálláson aludtunk. Terített asztallal vártak, a gondnok, aki a szomszéd faluban lakik, paprikás krumplit főzött. Azt ettük kenyérrel, savanyúsággal. Jó éhes volt a csapat, a déli csorba ereje már rég kiment belőlünk. Mindent bevágtunk, még a tálakat is kitöröltük. Gizivel azt mondtuk, pusztítottunk, mint a porszívó, mindent beszippantottunk.

Szokás szerint nagyon fáradt voltam, fájtak a lábaim és a térdeim is. Nagyon hosszú volt ez a mai nap és délelőtt még hegyre is kapaszkodtunk.

A szállás kívülről nagyon szép volt, belülről, különösen a berendezés, eléggé lepusztult. Az ágyakat meglátva akkor ott csúnyább szavakat is használtam a szállás jellemzésére, de végül is volt meleg víz, bent volt működő WC. Külön szobában voltunk fiúk- lányok. Emeletes ágyak voltak, de bőven válogathattunk a rosszabbnál rosszabb matracú ágyak között.

Ezt a matracot nem szívesen választottam volna

Válogathattunk az ágyak között

Megérkezett Zsolti lova, Jancsi, holnaptól ő is velünk jön pár napig.

Este Ferivel beszéltem telefonon. Nehezen aludtam el, fájtak a lábaim. Fájdalomcsillapítót kellett bevennem, csak akkor tudtam megnyugodni. Azonkívül a gondolataim is össze-vissza kavarogtak. A szeretteimre gondoltam, akiket már 25 napja nem láttam. Vajon mi vár rám még az úton? Fogom-e bírni, hiszen nagyon fáradt vagyok. Ha minden rendben lesz, két hét múlva már Csíksomlyóhoz közeledünk.

Képek a 25. napról

Ha mély bánat borul rám, hamar eloszlik,

Helyette a keblemre szent öröm nyílik.

Van egy égi Anyám nékem, Ki el nem hagy soha engem,

Neve: Mária, Aki az én életemnek Vezércsillaga.

Reggeli után viszonylag gyorsan összekaptuk magunkat és időben elindultunk. A kilométerek is gyorsan fogytak. Nyoma sem volt a tegnapi fáradtságomnak, lelkesen és jókedvűen baktattam.

Búcsúzóul egy kép a szállásunkról

Szilágyperecsen volt az első falu, ahol egy kis pihenőt tartottunk. Tulajdonképpen csak ácsorogtunk egy bolt előtt, ahol Gyuri bácsi találkozott egy itt élő rokonával. A faluból kifelé ballagva, mellénk sodródott egy helybéli idős néni, ment kapálni a határban. Röviden beszélgettünk vele, majd nagyon megható volt a faluvégi keresztnél a közös imádkozás.

Már a falun kívül jártunk, amikor egyszer csak elénk kanyarodott egy rendőrautó, megállt, kiszálltak a rendőrök és valamit kérdezgettek. Szerencsére Zsolt velünk volt, ő kezdett velük beszélgetni. Nem történt semmi különös, a végén már magyarul köszöntek el, bár közben csak románul szóltak.

A táj eléggé egyhangú volt, sík terület, mezők, legelők és szántóföldek váltották egymást. Valahogy Zoli mellé sodródtam, elkezdtünk beszélgetni, észrevétlenül telt el a délelőtt.

Krasznarécse felejthetetlen élményeket adott. Dél körül érkeztünk Szilágyságnak ebbe a fő közlekedési utaktól elzárt, eldugott településébe. A valamikor színtiszta magyar falut ma jobbára románok lakják. A kb. 600 lélekszámot kitevő lakosságnak alig egynegyede magyar. Récse kicsiny katolikus templomát a reformáció térhódítása után egy hajdani uradalmi házban alakították ki. Valószínűleg egy tehetős földbirtokos, feleségének alakította ki a kápolnát. Az ódon kúria alatt boltíves pince húzódik, melynek formáját átvette a templomocska padlózata is, így padjai oldalra lejtenek. Mondhatni a pince boltíve tartja fenn a házat. A mindössze néhány hívet számláló közösséghez Szilágysomlyóról érkezik ki a lelkész.

A kis katolikus közösség néhány tagja nagy szeretettel fogadott minket. Először a templomban imádkoztunk, együtt énekeltünk, majd elfogyasztottuk a finom ebédet, amivel vártak minket. A templom előterében terítettek, ahová gyorsan be tudtunk húzódni az udvarról, mert elkezdett esni az eső. A levest megettem, jólesett, a rántott húst viszont odaadtam az egyik helyi bácsinak, aki végig ott sírdogált közöttünk. Nemrég halt meg a felesége, egyedül maradt, nagyon el van keseredve. Először nem akarta elfogadni az ebédemet, de aztán kis rábeszélés után nekifogott. Jóízűen be is falatozta.

A falut elhagyva megállapítottuk, hogy ez bizony egy kihalásra ítélt falu és nem csak a lakosság elvándorlása miatt, hanem azért is, mert a falu alatt olyan földmozgások vannak, aminek következtében a házak repedeznek, megsüllyednek. Elég félelmetes látvány volt némely esetben.

Délután is nagyon jól haladtunk, fél ötre már beértünk Zilahra. A katolikus templom tornyát már messziről láttuk, alig vártuk, hogy odaérjünk, de előtte még megpihentünk egy kis kocsma kerthelységében.

A zilahi plébános nagyon kedves ember. Eléggé megbolygattuk a nyugalmát, hiszen előző nap a másik csoportot szállásolta el, most meg mi leptük meg őt 13-an. Mi lányok a templom melletti kis házba kerültünk, ahol tulajdonképpen 4 matrac volt a földön, ami a belső szoba egész alapterületét beborította. Volt egy pici konyha és fürdő is, de azokat nem lehetett használni. De nem is volt rá szükség, mert bent a plébánián volt egy fürdőszoba, teljesen rendben volt minden. A fiúk a plébánia padlásán aludtak, ahol szintén matracok voltak a földön. Ott egy kicsit tágasabban voltak, mint mi a kis házban. A plébános úr felajánlotta, hogy mosógéppel moshatunk, pontosabban, ha odakészítjük a ruháinkat, ő berakja a mosógépbe. Azt hiszem 3 vagy 4 adag ruhát mosott ki.

Este 6-ra misére mentünk, majd közösen vacsoráztunk. Ritkán fordult elő, de most a saját ellátmányunkból terítettünk asztalt. Sok mindenünk volt, hiszen kaptunk útközben többször is jólelkű ismeretlenektől. Szalonna, sajt, hagyma, zsír, kenyér és zöldségek kerültek az asztalra. Talán az egyik legfelejthetetlenebb estét éltük meg ott Zilahon, a plébánia padlásán. Láttuk, a plébános úr már vacsorázott, egyedül a konyhájában. Hívtuk, tartson velünk. Először szabadkozott, de aztán feljött, odaült közénk. Beszélgettünk, nagyon meghitt hangulat alakult ki. Jóska kezdte, egy gyönyörű verset mondott, sajnos az interneten nem találtam meg, esetleg később majd feltöltöm. Aztán sorra csatlakoztak a többiek is. Reményik Sándor Istenarc című versét szerettem volna a többiekkel megosztani, de nem tudtam fejből. A plébános úr már hozta is a Reményik kötetet. Nem tudom, kinek, mikor kezdtek el folyni a könnyei, de egy biztos, szem ott nem maradt szárazon. Volt, aki csak némán törölgette szemeit, de volt, aki hangosan zokogott.

A plébános úr

Ja! És Gizit felköszöntöttük, névnapja volt. Görög salátát vettem neki, útközben sokszor emlegette, szívesen enne ilyet. Ő pedig mindenkinek vett jégkrémet és finom rosé borral koccintottunk.

És még 3 kép a mai napról

Mennynek Királyné asszonya, örülj szép Szűz, alleluja,

Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja.

Amint megmondotta vala, feltámadott, alleluja.

Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, alleluja.

Tegnap este élveztük a fantasztikus szállást. Kint még teljesen világos volt, mi már bebújtunk a meleg ágyikóba. Kimosott ruháink a villanyradiátor mellett száradtak. Kedves háziasszonyunk, Matild, rövid beszélgetés után magunkra hagyott minket. Nem is volt ennél többre szükségünk. Gizi gyorsan elaludt, én még írtam a naplót. Kint még olyan világos volt, hogy nem is kellett villanyt kapcsolni.

Reggel Matild igazán kitett magáért, bőséges reggelit és finom kávét készített nekünk. Fél nyolcra jöttek a többiek is a szállásadók kíséretében a szállásokról, a templom előtt volt a gyülekező. Mindenki elragadtatással beszélt a fogadó családok kedvességéről. Ismét feltettük magunknak a kérdést, mi képesek lennénk-e ilyen önzetlen segítségre. Nyolc után nem sokkal indultunk. A helybéliek a falu szélén levő temetőig kísértek. A magyar és székely himnusz éneklésével vettünk megható búcsút egymástól.

Egy szép idézet, ami a templomban olvasható

Kárásztelek- templombelső

Középen Matild, a plébános édesanyja, jobbról Gizi, balról én

A plébánia épülete, itt volt a szállásunk

Szép hegyes- völgyes részeken ballagtunk. Egész nap csak egy kis falu, Bürgez, esett utunkba, mint lakott település. Nem is gondoltuk, hogy itt is lesz részünk szép élményben. Már majdnem kiértünk a faluból, amikor egy kedves hölgy hívott be az udvarába, pihenjünk meg nála egy kicsit. Kovács Adél világjárta hölgy, dolgozott Izraelben, képeket mutogatott családjáról és Izraelről is. Egy vödörben friss vizet hozott nekünk, üdítővel, borral kínált. A nála töltött rövid, de kellemes pihenő után folytattuk utunkat.

Kovács Adélnál

Nagyfalu mellett egy igazi zarándokhelyet ejtettünk útba.

A szőlővel és mindenféle gyümölcsfákkal teleültetett dombok közül kimagasló hegyoldalban volt szőlője egy helybéli születésű asszonynak, Bara Madarász Évának is, aki 1987-ben részesült „égi kegyelemben” Csíksomlyón. Attól kezdve a korábban Nagyváradon, majd külföldön is sikeres varró-szabó műhelyt vezető asszony küldetésének tekintette a különböző felekezetűek és nemzetiségűek lelki egységének megteremtését, ápolását. Rendszeresen voltak látomásai, amelyek során Máriával találkozott. Aztán közvetítette is az üzeneteit, azok megszövegezésében, a hívekhez való eljuttatásában az érsemjéni, később szilágynagyfalui plébános, Csilik János játszott főszerepet. Az egyik ilyen látomásban szerzett tudomást a hegy gyógyító erejéről is, és a hely lassacskán igazi zarándokhellyé vált. A látnoknő közben meghalt, helyét egy másik helybéli nő, Vad Ilona vette át, amit 2000-ben történt csodás gyógyulása és az alapító látnok 2010-es halála utáni „megjelenése” és „kijelentése” is megerősített.

Az évek során egyre több szakrális építmény, a zarándokokat kiszolgáló épület létesült itt. A Szentháromság- hegyre átkeresztelt Szóvár-hegyen 2000-ben állította fel Bara Madarász Éva az Egység Keresztjét. A zarándokok rendelkezésére áll az Irgalmas Jézus és Szűz Mária kápolnája, a Két Szent Szív Háza, a keresztút és a rózsafüzérút. A területen kapott helyet a látnoknő és édesanyja síremléke is, 2012. január 1-jén pedig megszentelték azt a kutat, amelynek létrejöttét a jelenlegi látnok asszony szerint a Szűzanya már évekkel ezelőtt bejelentette. A forrás köré egy tekintélyes méretű körépületet létesítettek, ahol ma már kéttucatnyi csapból folyik a víz. S nem is akármilyen víz, a zarándokok állítják, csodára képes.

Mi is megpihentünk a Szent Kútnál, ittunk a vizéből, megnéztük a kápolnákat, végigjártuk a keresztutat.

A Szent Kút

A keresztút háttérben Nagyfalu

Innen tovább haladva valahogyan eltévedtünk, vagyis nem a jó úton indultunk. Mire a GPS jelzett, már elég messze voltunk a helyes úttól. Vagyis légvonalban nem volt nagy a távolság, de úttalan utakon és egy nagyon meredek domboldalon, a szó szoros értelemében a hátsó felünkön landolva érkeztünk meg a kijelölt Mária útra.

A mai napon ismét nagyon elfáradtam. Nagyon meleg volt és viszonylag sok volt az emelkedő. Negyed hétre értünk a szállásra, ami egy félig kész családi panzió. Valamikor valószínű nem így képzelték a tulajdonosok, de jelenlegi állapotában vendéglátásra alkalmatlan az épület. Pedig gyönyörű környezetben található, néhány faház is készült. Mi Gizivel az emeleti szobában kaptunk helyet. A fiúk közül páran a faházakba kerültek, de este inkább beköltöztek egy betonos padlástéri helységbe, mert a faházban az ágyak tele voltak hangyával. A házban egy fürdőszoba és benne a WC állt rendelkezésünkre. Palackos gáz szolgáltatta volna a meleg vizet, de sajnos sikertelenül. De kaptunk finom vacsorát, úgy gondolom, valóban szívüket-lelküket adták szállásadóink.

Vacsora Szilágysomlyón

És még néhány kép a 23. napról

Nagyon jó helyünk volt a Karitász házban, nagyon jól aludtam. De minden bizonnyal így voltak vele a többiek is, mert az éjszaka egyszer ki kellett mennem, és bizony hallottam, keményen horkoltak mindenfelé a férfiak. Megállapítottam, füldugók jó szolgálatot tettek most is.

Reggel 6-kor volt ébresztő, most már rendszeresen János telefonja ébresztett minket, gyönyörű tárogatós zenével. Reggelire sok finomság került az asztalra, és az atya is átjött, velünk reggelizett.

Fél kilenckor indultunk, néhányan még pénzt váltottak, majd elég gyorsan elhagytuk a várost. Sáros földúton ballagtunk egy darabig, majd egy aszfaltútra tértünk, így értünk Magyarcsaholyra. A 152. számú házba kedvesen invitált egy hölgy bennünket. Borral, pálinkával kínáltak és felpakoltak kenyérrel, szalonnával, zöldhagymával, libazsírral. Van 3 gyerekük, a 9 éves Júlia csípőficamos, már az ötödik műtét után van. A kedves, de kicsit félénk lányka némi biztatásunkra imakérést írt a füzetünkbe. Megígértük,elvisszük a Szűzanyához Csíksomlyóra.

Az iskolások kíváncsian szemlélik a zarándokokat

A következő falu Oláhcsaholy volt, és mint a neve is mondja, románok lakják. Egy útkereszteződésben az út szélén levő kőrakásra telepedtünk le, hogy megebédeljünk. A korábban kapott szalonnának akartunk nekifogni. Ekkor hívott be az udvarukba egy román hölgy, akinek háza előtt a kövekre letelepedtünk. Kedvesen mutogatta, menjünk csak bátran befelé. A gangon ültünk le nála, padokat, székeket varázsolt pillanatok alatt, mindenkinek jutott ülőhely. Nekifogtunk szalonnázni, a hölgy meg vizet, pálinkát, üdítőt, sört kínált, végül még kávét is főzött. Közel egy órát időztünk ott. A hölgy végig mosolygott, egy árva szót nem tudott magyarul. Az Ároni áldással búcsúztunk tőle és a közben hazaérkezett férjétől és fiától is.

Ezután gyönyörű erdei úton haladtunk, dimbes-dombos tájon. Csupa vizek voltunk az izzadságtól, de egészében véve kellemes volt az út. Mindig a legjobbkor pihentünk. Fáradtan, de nem teljesen kimerülten fél hatra érkeztünk Kárásztelekre. A templomhoz vonultunk, ott várakoztunk. Azt hittük, lesz hatkor mise, de nem volt. Tudtuk családoknál leszünk elszállásolva, vártuk a fogadó családokat. Mi Gizivel azt mondogattuk, legszívesebben egy panzióba mennénk, ha lenne rá lehetőség. Nem akarunk senki terhére lenni, nem akarjuk senki családi nyugalmát felborítani. Erre kiderült, a helyi plébánián is van hely, a plébános édesanyja mondta, ketten ott is alhatnak. Csak egy kérdésünk volt, van-e meleg víz. Alig fértünk bőrünkben az örömtől, amikor megláttuk a szobát. Nem is szoba, egy egész lakosztály állt a rendelkezésünkre. Finom vacsorát kaptunk, Matild, a háziasszony nagyon kedves volt, mindenben kereste a kényelmünket. A mosott ruháinkat kicentrifugázta, hozott egy villanyradiátort a szobába, mert elég hűvös volt. Gizivel egy dupla ágyban aludtunk, de volt egy harmadik ágy is a szobában, Jutka helye lenne, mondogattuk. Szép fürdőszoba volt zuhanyfülkével, de rosszul kötötték be a lefolyót, a zuhany alól a fürdőszoba közepére folyott a víz. De mit számított ez! Kulturált, szép és kényelmes körülmények között pihentünk. Mint egy panzióban! Meghallgattatott a kívánságunk!

A csodálatos templomkert

Ma már átléptük az 500. kilométert.